Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
El tudnátok fogadni egy autista lányt társként?
Ha első ránézésre maximum annyi látszik rajta, hogy zárkózottabb, csendesebb.
Viszont komolyabban megismerve sok mindenben eltér az átlagtól, és több türelem kell hozzá.
Ha annak ellenére, hogy már felnőtt, vannak gyerekes vonásai, nagyon tud lelkesedni apró dolgokért, és nagyon tud kötődni, ragaszkodni, bizonyos dolgokban egy kisgyerekre hasonlít fejben leginkább.
Megvannak a maga kis apróságai, amikkel nem könnyű együttélni. Például hogy egyirányú utcában is képes eltévedni, nem tud térkép alapján tájékozódni.
El tud menni egyedül bárhová, és meg is tudja oldani a váratlan helyzeteket, de neki a balra-jobbra és hasonlók nem mondanak semmit, hanem apróságok alapján tájékozódik.
Irreális félelmei vannak, például nem tud félig nyitott ajtónál bent maradni a szobában (aludni pláne nem), pánikot okoz nála. Ugyanígy fél bizonyos zajoktól, tárgyaktól, de akár számoktól vagy színektől is.
Boldoggá teszik a másoknak monotonnak ható, ismétlődő dolgok, mert az biztonságos. Bizonyos dolgoknak mindig ugyanúgy kell történni, ugyanakkor, ugyanott kell lennie, hogy jól érezze magát. (Pl ha mentek valahová, akkor mindig a járda jobb oldalán)
Mindent szó szerint vesz, tehát ha meghagyod neki, fél óra múlva hívjon fel, akkor megvárja, ameddig körbeér a mutató, és pontban akkor fog felhívni.
Néha elsőre lényegtelennek látszó dolgok fontosak neki/kíváncsi rájuk. Tehát olyanokra, amikre nincs szüksége a mindennapokban, de tudni akarja őket, és egy darabig lelkesedik értük, beszél róla. Ez lehet kb bármi. Szóval, nem kell meglepődni, ha egyik reggel reggelinél arra kér, számítsatok ki együtt valamilyen matematikai műveletet, mert őt nem hagyja nyugton a pl henger térfogata, vagy épp a másodfokú egyenletek, vagy a szakmáddal kapcsolatban kérdez rá valamire, és arra kérdi, magyarázd el.
El tudnál képzelni párkapcsolatot, esetleg később családot egy ilyen lánnyal?
Ezt így elolvasva igen, nem okozna problémát.
Az, hogy eltér az átlagtól inkább pozitívum. Elég nehéz találni olyan társat, aki nem csak elfogad, de még ragaszkodik is hozzám, ez felüdülés lenne. Többnyire ez csak a rózsaszín ködben van így, vagy amikor még minden jó, de az első nagyobb megoldandó probléma felbukkanása után könnyebb máshol keresni a boldogulást.
Türelemben nálam nincs hiány, valamint az ilyen különleges apróságokat is jól kezelem, tekintve hogy betebápolóként dolgozom jó pár éve. Ez úgymond szakmai követelmény.
Gyakorlatban nyilván sok múlna egy személyes találkozón, de mint mondtam így elolvasva el tudnám fogadni, sőt!
"Mindent szó szerint vesz, tehát ha meghagyod neki, fél óra múlva hívjon fel, akkor megvárja, ameddig körbeér a mutató, és pontban akkor fog felhívni."
tehát jól értem ha fél óra múlva hívjon fel akkor megvárja míg körbeér a mutató?
Még olyan vekkert is vegyek neki ami 1 óra alatt 2-t pördül a nagymutató ??
Még mit nem !
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!