Szemétség, ha nem engedem közel magamhoz a nőket?

Mostanában (utóbbi 2-3 év) nem hagyom, hogy közel kerüljenek hozzám nők.

Vannak barátaim (nők is), velük más a helyzet, velük tudok őszinte lenni.

Egyszerűen a potenciális partnerekben érzem, hogy miután találkozunk egyszer-kétszer, beszélgetünk, nem akarom őket közel engedni, meggyőzni, erőlködni. Ebből sok a félreértés, sértődés. Érdeklődésen kívül nem ígérek semmit, nem fekszem le velük, még csók sincs.

Utána nem írok, ők egy idő után feladják, megkérdezik, haragszom-e rájuk, nem haragszom, nincs miért, velem van a baj.

Furcsa ez a szituáció, mert 24 éves fejjel, férfiként látom hogy a kortársaimnak, barátaimnak ezzel nincs gondjuk, értetlenül állnak ők is.

Aminek még lehet hozzá köze, az az, hogy aki nekem kellett volna hosszú távon, és akinek megnyíltam, annak én nem kellettem, utána pedig akit közel engedtem magamhoz, rájöttem, hogy nekem nem kell hosszú távra, sajnos meg is bántottam a lányt.

Plusz, az utóbbi két év sajnos nem volt a legegyszerűbb a családomnak, két nagyszülőm hunyt el (nagyapám Alzheimeres, otthon ápoltuk, nagyim megvakult, szintén), közben anyagi csőd közelébe kerültünk, azóta pénzügyileg rendben vagyunk, kezdünk kilábalni belőle (együtt élek nővéremmel, édesanyámmal). Nővéremről kiderült, hogy skizofrén, gyógyszert szed, azt leszámítva gyakorlatilag teljesen talpra állt, teljes életet él! Támogatom a családom ahogy tudom, már nincs vészhelyzet, de érzem a hiányt, vágyom rá, hogy a barátaimon túl legyen valakim.

Biztos hogy ennek az egésznek van köze a problémámhoz.

Bocs, ha sok az infó, szégyent éreztem ezzel kapcsolatban, jó volt kiírni magamból. Járok szakemberhez, egyelőre idáig még nem jutottunk el a sztoriban.

24/f