Ilyen kevés lehetőség mellett jobb, ha lemondok bizonyos igényeimről?

Nő vagyok, de ennek ellenére nem érzem, hogy férfihordák szaladnának utánam folyamatosan, sőt, csoda, ha egy évben összesen két randit össze tudok hozni. Kapcsolatom már lassan két éve nem volt. Őszintén szólva nem is tudom hol tudnák normálisan ismerkedni, hiába járok el szórakozóhelyekre, komoly szándékú férfiakkal soha nem futok össze. Komolyan, életemben összesen egy alkalom volt, mikor utána normális körülmények között (tehát beülni egy kávéra, sétálni, stb.) találkozni akart velem valaki és nem csak abba akarta átforgatni a dolgot, hogy hazamenjek vele, vagy még annyit se. Más helyeken pedig egyszerűen nem hajlandó ismerkedni senki. Netet próbáltam, kudarc az egész. Mindent összevetve, hiába próbálkozom normális kapcsolatot találni, nem igazán találom meg rá a lehetőségeket.

Viszont szeretnék majd családot. De ezt nem abban a rendszerben szeretném, hogy x évig teljesen feláldozom magam, hogy én teljes mértékbe anyuka vagyok, aki mindent a család alá tesz, hanem hogy az apa is kiveszi a részét ugyanúgy a dolgokból. Nem "besegít", hanem tényleg aktívan kiveszi a részét a gyereknevelésből, és nem csak akkor, mikor kirándulni meg játszani kell velük, hanem mikor pelenkát kell cserélni, meg elmenni szülői értekezletre, stb., tehát a melós részét is bevállalja, nem csak a jófejkedő pillanatokat.

Őszintén szólva, jelen pillanatban nem igazán azt látom, hogy ebben az országban dúskálni lehet az ilyen felfogású fiatal férfiakban, sőt, nagyon sok helyről azt tapasztalom, hogy felnőtt, teljes önellátásra képes emberek játszák az életképtelent. Még azok is, akik elsőre nem ilyennek tűnnek.

Szóval, a kérdésem az lenne, hogy ilyen kevés lehetőséggel magam előtt van-e egyáltalán értelme ilyen elvárásokat támasztani, vagy reménytelen az egész?