Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Létezik olyan figyelmes gondoskodó típusú nő mint anyukám?
Ugye tisztában vagy vele, hogy senki sem akarja átvenni édesanyád szerepét?
Nő akar lenni melletted, nem pótmama.
Apum unokatestvére élt ilyen szimbiózisban anyukájával, az ő sztorijukat ismerem testközelből.
Anyukák nyakig sárosak ebben!
Tipikus, hogy életük egyetlen célja volt a gyerek, miután ez összejött, majomszeretettel ránőnek az újszülöttre. Minden egyes önállóságra való törekvést (önálló cipőbekötéstől egy rántotta megsütéséig) nem büszkeséggel tölti el az anyát, hanem félelemmel.
Hiszen, ha a gyerek felnő, önálló lesz, akkor elveszik az élete értelme, és ettől retteg.
Kevés akkora spílert láttam, mint a kérdező anyja. Általában a fiúnak vannak ezzel gondjai, érzi, hogy ez nem egészséges, maradt benne vágy az önálló életre, csak a sok lelki ráhatás, hiszti, betegségszimulálás miatt fél lépni.
Én sajnálni tudom a kérdezőt, már anyatejjel is ezt a lelki rákfenét szívta be. Gondolom apu csak spermabank volt, anyuka 35 felett szült, most kb 70, és soha nem volt párkapcsolata, még egy gyermeke, vagy ha mégis, az lány. Az ilyen típusú anyák elűzik a lánygyermeküket.
Kérdező!
Talán majd kellhetsz, hasonló szimbiózis sikertelenül próbáló anyáknak pl főnyeremény leszel 15-20 év múlva.
Vagy úgy jársz, mint nagybácsikám(apám unokatestvére):
Bent fekszik egy otthonban, rákos, apu szokta látogatni kéthetente. Más nem. Nincs senkije, ami szomorú, de bőven tett érte, hogy így éljen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!