Mennyire jellemző a mai férfiakra hogy önállótlan nagy gyerekek?

Nem mondanam magam önallotlannak. Boldogulok a mindennapokban, nem jövök zavarba, ha valamit barkacsolni kell es a karrier es egzisztenciat tekintve is ugy erzem, hogy 30 eveim elejen levö ferfikent van mit felmutatnom...

Az, hogy nagy gyerek vagyok -e, az hangulat es helyzetfüggö. Szerintem, unalmas lenne az elet, ha idöközönkent nem csinalnank par örült, izgalmas, veszelyes stb dolgot.

Szerintem egyre kevésbé jellemző ez a férfiakra...már ha egyre gondolunk.

Inkább azt veszem észre nőként, hogy sok nő szeret mártírkodni és gyerekként kezeli a férjét, barátját.

Semennyire. Inkább az van, hogy a nők gyakran átveszik az irányítást, és emiatt aztán ők is, mások is úgy néznek a férfiakra, hogy önállótlanok.

A valóságban azonban nem tapasztaltam, hogy egyedülálló férfinak különösebb gondja lenne az életével. Inkább némelyik egyedülálló nő panaszkodik.

Eléggé, bár szerencsére a fiatal korosztályban már talán kevésbé jellemző. 50 felett nem ismerek olyan férfit, aki életben maradna egyedül mondjuk egy hónapig. Persze biztos létezik, de én még nem láttam ilyet. (És ebbe most bele lehetne menni, hogy ez mennyire a nők - anyák és feleségek - sara, akik ilyenre nevelik őket)

Huszonévesek között már több önálló pasit látok.