Miért van az, hogy fiúként nem merek, de lányként előszeretettel kezdeményeznék?

Magadnak mondasz ellen. Azt írod, hogy lányként odamennel ahhoz, aki tetszik. Fiúként meg arra vágysz, hogy aki neked bejön, az majd odajön hozzád.

Itt nem a nemed a kérdés, hanem hogy mennyire vagy bátor. Szerinted nincsenek félénk lányok?

A kérdésben csak arról van szó, hogy "megszólítani", "megpróbálja megismerni". Hol van ebben visszautasítás? Én lányként csomó sráchoz mentem oda beszélgetni, megpróbáltam megismerni. Volt akin érződött, hogy le akar rázni, őket hagytam. Volt aki kedves volt, de a beszélgetésből kiderült, hogy párja van, velük jókat beszélgettem, sokukkal ma is haverok vagyunk (nem dugtunk soha, és nem is fogunk, mielőtt valaki ezzel jönne). Volt, aki elsőre normálisnak tűnt, aztán kiderült, hogy ha rossz kedve van vagy valakit nem kedvel, átmegy bunkóba. Őt is hagytam. Rengeteg beszélgetésen vagyok túl. Anélkül nem tudnék megismerni senkit. Akit nem ismerek abba meg nem tudok beleszeretni. És nem dugattam közben magam senkivel, elvagyok magam is köszönöm. Fiúként ugyanígy csinálnám. Mi ebben a nehéz?

És olyan is volt, nem is egyszer, hogy valakivel kölcsönösnek tűnt a vonzalom, mikor megkértem, hogy járjunk mégis visszautasított. Abba se haltam bele. Megtenném újra ha ezen múlna a boldogságom. Sőt, az a korrekt aki visszautasít. Utasítson is vissza, ha nem akar komolyat. Olyat nem akarok, aki csak dugni akar aztán lelép, vagy együtt vagyunk közben megcsal. Vannak az egyenes visszautasításnál sokkal fájdalmasabb dolgok.