Ha én csődtömeg vagyok, már egy hozzám hasonlóan csődtömeg nőt sem kívánhatok páromnak?

Mindig megy itt az oltogatás hozzám hasonló, párkeresésben szerencsétlen flótás kérdése alatt, hogy nem érdemel senkit, mert ha maga is lúzer, akkor minek akar barátnőt, kapcsolatot, biztos csak lehúzza a másikat és csak időpazarlás az egész kapcsolat (nagyjából ez lehet a lényege). A kérdésem pontosan erre irányul: ha én csak ugyanannyit "várok" el, amit én magam is tudok nyújtani, tehát semmi extrára nem vágyom, csak a szeretni és szeretve lenni érzését megélni, akkor tényleg olyan borzasztóan hatalmas, teljesíthetetlen dolgot kérek? Két ilyen ember nem csak lehúzni tudná magát, hanem egymást motiválni is, mivel úgy veszem észre, a lelkileg leginkább meggyötört emberek szeretnek a legtöbbet segíteni (én is és a környezetemben is így van).

Miért ítélik el az embereket ennyire hamar, akár egy kérdés alapján? Mi okozza, hogy aki mondjuk kedves, attól félünk a legjobban, merthogy "alamuszi nyuszi nagyot ugrik"?