Társat keresni kell (erőltetten), nem találni valakit (spontán) aki, teljesen illik hozzánk (úgy látszik elsőre)?

#11

El kell engedni a dolgot. Jó kapcsolat csak a regényekben létezik. A való élet sajnos jobban hasonlít a paraj szappanoperák világára ahol senki nem bír normálisan viseledni, ha pedid mégis, akkor az farag rá és ő az "unalmas" balek akit megcsalnak, átvernek stb.

Azért a társkeresés nem csak társkeresőzést kéne, hogy jelentsen, szóval az ember szerintem legyen nyitott más lehetőségekre is, mert lehet ismerkedni túrán, sporteseményen, rendezvényen, nyilván nem tolakodón, és ki tudja, mi sülhet ki egy így kialakult új ismeretségből, lehet, hogy kapcsolat, de az is lehet, hogy az új ismerős révén megismersz valakit, akivel kapcsolat lesz. De ha valaki ül a négy fal között és csak vár, az olyan, mint hogy megvannak a nyerő számaid, és ki is húzzák a lottósorsoláson, mégse lesz a tiéd, mert nem adtad fel a szelvényt.

Tehát kell keresni is, anélkül nem fog menni, de a keresés nem csak a görcsös keresést jelenti.

Ha vesszük az én példámat, csak az elmúlt 3 hónapban 9 új ismerősöm lett (férfiak és nők vegyesen) csak utazásról és rendezvényről, mert beszélgetek és barátkozok másokkal, nem kifejezetten társkeresési céllal, azt én sem szeretem, ha valaki ajtóstól ront a házba, de a barátkozásnak megvan az az előnye, hogy bővül az ismeretségi köröm, ezek az emberek valószínűleg kedvelnek, ami miatt valószínűleg szívesen szerveznek közös programot velem, ahova hozzák az ismerőseiket, vagy engem hívnak valahova, ahol a többi ismerősük is ott lesz, és lehet, hogy köztük lesz az, akivel pont összepasszolunk... stb.

De ehhez nyitni kell, barátkozni kell, és lehetőséget kell látni a társtalálásra ebben a formában is.

És persze a társkereső egy másik opció, az sem rossz, valakinek az jön be, én sem zárom ki a lehetőségek közül.

#14

Ez ott bukik, hogy nem mindenki valami extrovertált "ezerhaveromvan" figura aki "programokat szervez" az ezer haverjával.

Én pl. jobban szeretem a négyszemközti beszélgetéseket, a találkozásokat pedig kettesben tartani.

Tudom, furcsa ókonzervatív űrlény vagyok. De ez van, nem fogok kamubarátokra hajtani.

Nem gondolod rosszul! Erőltetésnek sosincs jó vége, ez tapasztalat. Plusz én ingább a valós helyeken történő ismerkedést támogatom a netessel szemben. Ja, és erre van egy jó idézetem:

“Love is like a lost fart. If you have to force it, it's probably shit.” :)

Félreérted, Kérdező, nekik nem tetszenek nyilván mind a százan. Egyszerűen arról van szó, hogy így is a lehetetlennel határos kapcsolatot találnia, minek nehezítse még a saját dolgát, hogy válogat is?

A válogatás olyan luxus, amit a férfiak alig 10%-a engedhet meg magának. A többinek két lehetősége van: vagy beéri olyannal, amilyet kap, vagy marad egyedül.

Én rengeteget gondolkodtam ezen. 24 éves koromban véget ért a nagy szerelem, amiről azt hittem, hogy ez lesz AZ. Ez pedig olyan mértékben törte össze az (akkori) álmaimat, hogy pánikba estem. Házasságot terveztünk, családot. Aztán a köd szertefoszlott és ott maradt a szürke valóság. Túl sokat gondolkodtam és bizony túl is gondoltam. Ha 24 vagyok és ennek vége, mire kiheverem az legalább 1 év, ha akkor azonnal megtalálom életem szerelmét, akkor is legalább 2-3 év, mire képes leszek hozzámenni, családot alapítani. És itt jön egy nő kétségbeesett segélykiáltása, amikor rájön a pánik, hogy úristen, lesz-e valaha is családja!? Ez sok hülyeségre késztet szerintem embereket. Én is belevetettem magamat a görcsös társkeresésbe és persze nem ment. Remek embereket ismertem meg, de nem. 1,5 év kellett, hogy rájöjjek, hogy le kell lassítani, sőt mi több, leállni és majd lesz ahogy lesz. Az ismerkedést folytattam mindenféle formában, de már közel sem annyira görcsösen, mint korábban. Inkább kellemes időtöltésnek kezdtem megélni, nem egy szükséges rossznak. Ezen felül rájöttem, hogy az ég világon semmi értelme a hosszas levelezgetésnek.

Ezt követően ismertem meg a páromat az interneten, akivel már 3 éve együtt tengetjük mindennapjainkat és azt gondolom ez így is lesz már jó sokáig.

Fentiek ellenére sokszor elgonolkozom azon, hogy ha egyénenként akár be is jöhet az online társkeresés, vajon nagyban nézve, globálisan jó e az, ha az emberek megerőszakolják a saját sorsukat és olyan emberekkel "hozzák össze magukat", akivel sosem fújta volna össze a szél őket a valóságban jó eséllyel.