Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Csak kihasznált volna?

Figyelt kérdés

Okmányirodai ügyintézéssel kapcsolatban botlottam bele egy nagyon csinos lányba (konkrétan kinyitottam neki az ajtót udvariasságból). Megköszönte, majd elkezdtünk beszélgetni egymással. Úgy tűnt szimpatikus vagyok neki, folyamatosan kérdezgetett engem, sok mindenről beszéltünk és kiderült korban is egyidősek vagyunk, mindketten most megyünk egyetemre(igaz nem ugyan oda). Megvártam az épület előtt még végez az ügyintézéssel ő is, majd megkérdeztem merre megy. Mivel kiderült, hogy vidéki és nem ismeri a fővárost, így felajánlottam neki, hogy elkísérem oda ahová menni szeretett volna. Útközben is jókat beszélgettünk, majd egy útba eső büfében vettem is neki egy kávét. Végig hálálkodott, hogy milyen kedves jó fej voltam vele. Aztán felvetettem, hogy akkor fb-n jelöljük be egymást aztán majd beszélhetünk. Ő bele ment, de hiába jelöltem be, törölte a jelölésem, ráírtam, de válaszra sem méltatott. És konkrétan nem értem mi lehet a probléma?

Az amúgy is csekély önbizalmamat ez teljesen elvette, így is ritkán adódik ismerkedési lehetőség számomra, ami ráadásul még élvezetes is volt. Tény rettenetesen izgultam (sajnos ilyen típus vagyok) most viszont teljesen azt érzem, hogy szimplán ki lettem használni és csak arra kellettem neki, hogy kisegítsem egy idegen városban. Ti mit gondoltok, én szúrtam el vagy ő ennyire jellemtelen személy?



2018. aug. 28. 12:20
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
92%

Te nem rontottál el semmit. Ügyi vagy.


De ő sem használt ki, ez még nem kihasználás :)

2018. aug. 28. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
0%
Te voltál az aznapi ingyen kávé. Kezet foghatsz az ingyen italosokkal akik este ugrottak a parancsra.
2018. aug. 28. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
100%

Egy visszajelölést illett volna meglépnie.

A válasz a kérdésedre az hogy elszúrhattad azzal hogy nagyon inzgultál. De ez nem menti fel őt. Bunkóság volt törölnie.

2018. aug. 28. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
76%

3.: visszajelölést meglépni minek, ha nem tetszett neki a srác? Utána meg bombázza a levelekkel, azt még nehezebb leállítani. Nem volt szép, hogy elfogadta a kávét, de gondolom erősködtél, szóval nem igazán értem, miért vagy kiakadva. Tájékozódni próbált, te verted azonnal ismerkedési szándéknak azt, hogy rádmosolygott.

23/N

2018. aug. 28. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:

Az, hogy nem igazolt vissza nem jelent semmit, sokadik hülye aki bejelölt... Én voltam már így. Elfelejtettem a nevét, és ritka pillanatok egyike, amikor öt idegen pasi talált be. Semmi közös kapcsolat, mindet töröltem.

Aztán kb egy hónapra rá, amikor a messengert frissítettem tűnt fel, hogy engedély keres ragadt be olvasatlan üzenetek, és nem győztem bocsánatot kérni a sráctól. Nem volt sértődött, és egy kvra meghívtam engesztelésül.

2018. aug. 28. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
66%

#4


Ez igaz. Mondhatta volna neki az igazat: "Ronda vagy ecsém!"

2018. aug. 28. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
100%
6.: igen, persze...nekem is meg számos lánynak van nagyon negatív tapasztalata arról, hogy a férfiak nem értik a "nem" szó jelentését. Személyes történet: leszólított a srác, mondtam hogy párom van, erre kb üvöltött velem hogy kamuzok és bizobyítsam be. Azóta inkább én sem vagyok őszinte, mert félek.
2018. aug. 28. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
100%

Ilyen rövid idő alatt szerintem nem tudta eldönteni, hogy mennyire jössz be neki, vagy akar e tőled valamit. Vagy lehet úgy volt vele, hogy beszélget, mert végülis miért ne, ki tudja mi sül ki belőle, de aztán otthon utólag végiggondolva racionalizálta hogy nem akar semmit. Persze az is lehet hogy csak dumálgatni volt kedve, vagy ilyen típus, mondjuk akkor gáz, hogy elfogadta a kávéra meghívást, és nem mondta, hogy ő fizeti a saját részét. Hogy nem írt vissza, ezt is csinálhatta volna korrektebben, bár nyilván az sem lett volna egy pozitív élmény, ha azt írja nem akar semmit.

Az önbizalmad meg ne essen össze emiatt, egy tök jó dolgot levezettél jól, inkább legyél büszke, hogy ennyivel is szereztél egy kis gyakorlatot. A nőzés az mindig a nagy számok törvénye, és rengetegszer van az, hogy úgy tűnik, hogy megvan a szimpátia, de aztán még sem lesz folytatás.

2018. aug. 28. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
0%

#7


Egy kretén miatt... Jó kis világ ez, éljen a paranoia. Vigyázz, a szomszédbácsi titkosügynök, rólad jelent.

2018. aug. 28. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
9.: éppen elég volt egy tapasztalat, hadd ne kockáztassak már minden ismeretlen ember miatt.
2018. aug. 28. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!