Manapság esélytelen a nőknél egy olyan férfi, aki 30 évesen a szüleivel lakik?

#10 Te kb. úgy vagy nő, ahogy én a pápa.

Nem, a nőknél, mint nem-létező homogén masszánál nem vagy esélytelen emiatt. A nők egy csoportjánál, akiknél ez akármilyen okból szempont, ott már lehet. De adott a feladat, hogy olyan nőt találj, aki nem tagja az elutasító részcsoportnak. Sok szerencsét a keresgéléshez!

A nagyobb probléma az, ha valaki tanulás és 10 év munka után kevesebbet keres egy gyári munkásnál. Valószínűleg nem egy olyan határozott, a jég hátán is megélő, céltudatos személyiség, amilyet a nők többsége preferál.

Az albérlet nem feltétlenül pénzkidobás (és nem is kötelező Pesten bérelni, főleg alacsony fizetésből), ott a mobilitásért is fizetsz. Ha pl. beköltözik egy deviáns család a szomszédba vagy lerohad a környék, könnyebb lelépni, mint egy saját lakásból, amit ezután eladni sem tudsz, max. jóval áron alul.

Ocsem otthon el, mindig volt baratnoje, orvos,mernok, apolo. Minden szep es jo addig, amig csak hetvegen befekszenek a lanyok a felso szinten a szobajaba, reggel meg elmennek. Amikor mar napi szinten kerulgetni kell az oseimet, akik 60asok, megvannak a rigolyaik es ohatatlan kereseik a "gyerek" fele, amikor este kerulgetik egymast a kozos konyhaban, az mar nem volt oke, elkoltoztek. Egy kezdodo kapcsolatra tul nagy terhet ro megismerni meg 1-2ember igenyet a paroden kivul es alkalmazkodni hozzajuk, netan kozos helyisegeket hasznalni veluk a lakhatasert cserebe.

Masreszt persze meg lehet magyarazni h ugyis ott tervez elni a fiatal, ha majd az osei meghalnak, kenyelmesebb a gyerekszobaja mint az alberlet, anyukaja kimos neki es a kedvence varja a hutoben stb de megiscsak azt a kepet mutatja rolad h A./ nem valtal le az elozo norol (joanyadrol), B./ keptelen vagy egy sajat haztartast fenntartani nem csak anyagilag hanem mint dolgaiert felelos ember is. Az h milyen autoja van,mennyi penz van a szamlajan nem erdekes. Az mar igen h vette-e a batorsagot es felnott emberkent tervezi a dolgait,inkabb. Egyetlen kivetelt tudok, ha a fiatalember apolja a beteg szuleit otthon.

De mint fenti pelda is mutatja, vannak lanyok akik bevallaljak. Egy ideig.

Én 19 éves korom óta albérletben lakok. Igen, az elején kaptam segítséget a testvéremtől, de így is örvendek, hogy nem maradtam otthon. Nem kell félreérteni, nincs semmi gondom a szüleimmel de számomra fontos az önállóság...ad egy szabadságérzetet.

Az pedig tévedés, hogy az albérlettel csak tömöd egy idegen zsebét. A banknak a hitelt legjobb esetben is kétszeresen adod vissza. Jobban megéri élni egy albérletben és közben gyűjteni.

Utólag csak annyit szeretnék tisztázni (mielőtt lehurrogna valaki), hogy én nem nézem le azokat akik a könnyebbik utat választották és otthon maradtak.

Szerintem ez nagyon sokmindenen múlik és nem igazán lehet bekategorizálni.

Jártam olyan férfival, aki 33 évesen otthon lakott a szüleivel, de külön szinten, bár közös bejárattal, és alig találkoztak, abszolút nem szóltak bele egymás életébe. Ez egy jó példa volt előttem, sosem volt belőle gond.

És jártam olyannal is, akinél 3 hónap után aludtam ott először, mert amíg én egyedül éltem albérletben, addig ő az anyukájával egy lakásban. Nem értettem miért erőlteti, hogy ott legyünk többet. Hát az első ott töltött éjszaka után megvilágosodtam.

30 éves létére anyuka elkészíti neki a reggelit és bedobozolja az ebédet. Mire hazaér várja a meleg vacsora. Nem tudja miaz a takarítás, az ágyneműhuzatát lusta volt felhúzni, a tiszta ruhái pedig a szekrényben termettek. Kiborultam, méghozzá nagyon. Nekem nem hiányzik egy nagy gyerek, akiben nulla, azaz nulla önállóság van.

A párom is átmegy gyerekbe, ha az anyukájánál vagyunk, de szerencsére nem így ismertem meg. Távol lakunk a családjainktól, mindketten albérletben éltünk, amikor összeköltöztünk, együtt teremtettük meg azt, amink van. Számomra ez a legtisztább felállás. Mindketten nulláról indulunk, ugyanannyit teszünk bele a közös életünkbe.