Miért gondolja azt valaki, hogy ha nem kapja meg azt, akit ő akar, akkor joga van gyilkolni, megerőszakolni bárkit?

#41-es és #43-as válaszolók voltunk. D:

Egyébként azért gondolom ezt mert szabad világot élünk. Talán a lányok máshogy állnak hozzá? Az csinálják ami nekik jó vagy amit jónak látnak és nem igazán foglalkoznak semmi mással.

Ez is ilyen, egyedül a szituáció és a körülmények mások. Elvégre mindenki azt csinál amit akar, joga van hozzá. Azt, hogy ezzel később hogyan számol el vagy mennyire vállalja érte a felelősséget már az ő dolga.

A kérdés és a leírás között nincs összefüggés. Én sem gondolom, hogy ezért vagy azért joga van embereknek gyilkolni, de ettől függetlenül látom az ok-okozati összefüggést.

Elliot Rodgernek pszichológiai problémái voltak. Ha nem a nők miatt, akkor más miatt áll neki gyilkolni.

Azért gondolja ezt, mert szerinte minden, ami vele történik az a sors, a szerencse, a társadalom, a nők, a csillagok állása, stb. műve, nem az övé. És ha sokat gondolkodik a sorson akkor úgy fog tekinteni magára, mint a sors eszközére. Nem lesz bűn, nem lesz személyi felelősség, nincsenek döntések és következmények, csak a sors, a végzet, nem lehet hibáztatni senkit. A tetteket nem _csinálják_, hanem csak úgy _ megtörténnek_.

Az a kommentelő meg egy jó nagy senkiházi, akit kimásoltál. Nem értem nekem mi közöm lenne másnak a szar döntéseihez. Mégis miért kéne ENGEM büntetni azért, mert egy számomra tök ismeretlen ember képtelen alkalmazkodni és fejlődni? Nem ártottam neki semmit, mégis mi a szart érdemelnék meg?

Megnéztem amúgy annak az Elliot gyereknek a fejét, hát mások a fél karjukat odaadnák olyan babapofiért, mint ami neki volt. Mint egy kamasz C. Ronaldo. Pénze is volt, egy valamije nem: önkritikája. Már nem emlékszem annyira a sztorira, de mintha barátai sem lettek volna. Az ilyen kis nők körében sikertelen hólyagoknak alapból gondjai vannak az emberi kapcsolatokkal. Igazi fiú barátaik sincsenek, csak elvtársaik, akikkel egy fórumon együtt kesereghetnek. Képtelenek bármiféle szeretetkapcsolatra. Akiben nincs szeretet az meg gyilkolni fog.

Nyilván nincs joga, de ez nem ilyen egyszerű. Csak két gondolat:

- Ha valaki folyamatos kiközösítést él át, mindegy miért, előfordulhat, hogy elveszti a türelmét, nem fogja magáénak érezni azon társadalom értékrendjét, moralitását, amelyik őt kitaszította, és bosszút fog állni rajta.

- Mindegy, hogy egy erőszakos cselekedet jogos vagy nem jogos, ugyanúgy fáj az áldozatnak. A jogi blabla nem hatékony ebben az esetben.

Azaz el kéne gondolkodni, hogy vajon az intézményszerű hibáztatás milyen eredményekkel is fog járni... avagy könnyű a fotelból köpködni, aztán sírni, ha visszaütnek.

#4 Szerinted mit kéne csinálni? Komolyan kérdezem. A többségi, normális társadalom nagyon nehezen tud együttérzéssel fordulni azok felé, akik veszélyeztetik az ő normális életüket.

[link]

Most olvasgatom ezt. Amikor az iskolai bántalmazásról írnak megsajnáltam őt, mert tényleg szörnyű lehetett. De aztán van ez a rész: "My little 9-year-old self realized that there were hierarchies, that some people were better than others. Jealousy and envy…those are two feelings that would dominate my entire life and bring me immense pain," Elliot wrote." Most ezzel mégis mit lehet kezdeni? A kiválóak rejtsék el a tehetségüket, hogy a többi ember ne érezze rosszul magát? Hát bakker... Mindenki átélte azt, hogy jobbak nála. Ezen bekattanni, hogy hierarchia van... Nem is tudom mit mondjak erre. Ezeknek fáj az élet.

"A többségi, normális társadalom nagyon nehezen tud együttérzéssel fordulni azok felé, akik veszélyeztetik az ő normális életüket."

A többség csak a látvány szintjén együtt érző vagy ha megtapasztalta a bőrén a problémát. Pl. volt az a sztori, hogy télen rakjunk ki ruhákat a hajléktalanoknak. Olyan emberek menőztek a dologgal a közösségi oldalakon, akik amúgy máskor teljes lenézéssel köptek le hajléktalanokat.

Nem kell veszélyeztetés, elég csak az oldalon is körülnézni. Nincs olyan nap, hogy ne lenne valaki azért lúzerezve, mert sikertelen a társkeresésben.

A kimásolt idézet mögött meg eléggé ott lehet a családi háttér is. Rengeteg olyan szülő van, aki mondjuk az egyik gyereket jobban szereti vagy a saját gyerekét hasonlítja más, sikeresebb gyerekekhez. Ez komoly töréseket okozhat. Később ehhez hozzájöhet még az is, hogy iskolákon belül is durva elnyomások alakulnak ki és megy a klikkesedés.

"Azaz el kéne gondolkodni, hogy vajon az intézményszerű hibáztatás milyen eredményekkel is fog járni... avagy könnyű a fotelból köpködni, aztán sírni, ha visszaütnek."

Ebben pedig nagy igazság van. Akik itt naponta levezetik a frusztrációikat másokon és beszólnak másoknak a sikertelenségük miatt, vajon hogy reagálnának, ha az illető előttük állna és leköpné őket? Egyből azzal próbálnának érvelni, hogy ehhez a másiknak nincs joga és bántalmazták őket. Nos, a lelki bántalmazás is bántalmazás. Sokszor pedig komolyabb nyomot hagy, mint egy egyszerű pofon.

Ez nem jog meg jogtalanság kérdése. Bűnözés mindig is volt és lesz is.Vagyon elleni és élet elleni is,ez benne van az emberekben. A jog az emberi találmány ,az adott embercsoport többsége kitalálja és egy erőszakszervezettel ,-rendőrség börtönőrök -által betartatja. Más társadalmakban meg simán lehet erőszakolni, meg nőket agyonverni,mert ott az a szokás és ott kuss a nevük.

Mindig vannak akik a többségi társadalom kitaszít, gyakran "jogtalanul" és a sokadik pofon után fellázadnak aztán minden mindegy alapon megtorolják a sérelmeiket,átfordítják a sorsukat. Mint a láncra vert kutya,ha kiszabadul, megharap bárkit aki útjába kerül.

Ezzel együtt kell élni,és lehetőleg arra törekedni,egyén szinten is,hogy senkit ne sodorjunk ilyen helyzetbe amikor már minden mindegy lesz neki és átfordul megtorlóvá.Sokszor egy iskolában is teljesen normális ,jó tanuló, értelmes gyerekeket közösítenek ki ,kínoznak folyamatosan csak mert csendesebb vagy valami kis testi hibája van és a tanárok pl röhögve elnézik ezt, és vállat vonnak,mert nem az ő dolguk... Hát az Usa-ban is látható ez hová vezet.Nem pont ebben az esetben hanem ezen kívül is sok eset volt, és lesz is.

#9 Elliot nagyon elkényeztetett kisgyerek volt. Egyszerűen nem ismerte azt a szót, hogy nem. Nem tudta milyen küzdeni valamiért, mert otthon mindent megkapott. Nem volt vele olyan, mint a szegény gyerekeknél, hogy egy játékra karácsonyig kellett várni, vagy a nagy legovár helyett csak a közepeset kapta meg. Minden vágya azonnal teljesült, emiatt nem tanult meg küzdeni, várni, adni valamit azért, hogy kaphasson. Más gyerek a zsebpénzéért megdolgozik, mondjuk ha lenyírta a füvet kap egy kétszázast, amit gyűjtögethet a malacperselyben.

Mivel otthon egy feltételek nélküli világban élt sokként érte, hogy kint rangsor van, teljesíteni kell, van bukás, a dolgok nem járnak automatikusan. Nincs olyan, hogy valamit te megérdemelsz, neked az jár. Ezt nem bírta feldolgozni. És erre mondom azt, hogy ő életképtelen volt, mert nem bírta feldolgozni az életnek azokat az igazságait, amit egy nála nehezebb sorsú ember megértett.

Nem akarom a sokszor elcsépelt közhelyet mondani, hogy jelentős részben a szülei hibája volt, de a cikkben, amit linkeltem azt írták, hogy hét éves korától járt terápiára. Több szakembernél is volt, személyi edzője is volt. Hát basszus, inkább beszélgettek volna vele a szülei, mint hogy lepasszolják ilyen semmirekellő "szakembereknek", akik semmit nem vettek észre a fiú lelkében dúló viharból. A szülei nem a megfelelő módon szerették őt, hanem csak úgy a maguk módján, olyan hollywoodiasan. Talán az a legjobb meghatározás, hogy ők egyszerűen csak szerették, de nem nevelték. Na igen, a gyerekkel szembeni határozott fellépés nem divat azon a vidéken, ott nem szabad korlátozni, keményen fellépni, ott a gyerek a család feje. Ott a teljesen normális szülői fegyelmezésre is már abúzusként tekintenek, nincs sok eszköze ott egy szülőnek.