Egyre nehezebb az életem a nők nélkül, lehet így egyáltalán nem elfojtott, boldog életet élni?

Szóval, 20 éves vagyok, és úgy látom/valamiért úgy érzem, hogy nekem nem olyan életem lesz mint egy átlag embernek. Ez pedig vagy jól fog elsülni vagy nagyon rosszul. Nem tudom, ez amolyan megérzés, ami már régóta kísért, azt már azonban biztosra veszem, hogy szerető feleségem, gyerekeim nekem nem lesznek.

A lányok engem nem szeretnek, barátnőm nem volt még, csak egy laza alkalmi kapcsolatot tudok felmutatni.

A külsőmre pedig rosszat nem lehet mondani, tényleg. í Megpróbálom tehát az előnyeit nézni a dolgoknak.

Vagyis: magamnak fogok keresni. Nyugodtan mehetek külföldre is, a pénz csak az enyém lesz. Nem kell elköltözzek itthonról, mivel nem egy kis ósdi házunk van, nem is nagyon akarom itt hagyni a jó életkörülményeket és egy szegényebb környezetbe kerülni, mikor a szüleim sem szeretnék, hogy elköltözzek a semmiért a semmibe. Testvérem sincs, így minden az enyém marad. Autót venni (ami az álmom) pedig még lesz lehetőségem, sőt, néhány év külföldi munka alatt lehet nem is akármilyet...

Ezek ellenére nagyon nehéz elvonatkoztatni attól, hogy magam kelek minden reggel, éjjel senkihez sem bújhatok oda, senki sem mondja, hogy szeretlek...

Mivel ember vagyok én is érzelmekkel, és már nagyon szeretethiányos hiába gondolok arra, hogy jó lesz nekem egyedül is, legbelül érzem, hogy mégsem vagyok elégedett, és nem is lehetek így boldog.

Már 2 éve tartok itt, de mégsem változott semmi, sokkal inkább érzem azt, hogy minél közelebb vagyok az anyagi javakhoz (egyre több mindent engedhetek meg magamnak a fizetésből az egyetem mellett) annál inkább válok üressé.

Vajon mi fog velem történni ezen dolgok tudatában? Hogyan állítsam be magam úgy, hogy jól érezzem magam, és ne várjam azt, hogy végre legyen vége mindennek?