Nők/lányok. Nálatok számít, hogy milyen végzettsége van a férfinek?

Nagyobb eséllyel fedik egymást az érdeklődési köreik. Méllyebb, szélesebb látókörű gondolkodas mód.

Látod, te csak a fizetésig jutottál el... na, éppen erről van szó. (mellesleg ne sajnald a mérnököket, jogászokat, informatikusokat, ötleted sincs, hogy milyen iparágban és mennyit keresnek, de nem 300.000-t)

Hozzád egy megfelelően sznob ember való.

Ezt pont olyan mint amikor számítógép hálózatot építettünk és az egyik helyen valaki éppen elkezdte fenyezni magát. Akkor éppen harmunkra 5 diploma jutott.

Rögvest csendben lett.

Egy ember viselkedését nem csak az iskolában eltöltőtt idő határozza meg.

Alapképzésen megvan egy diplomám, jövőre felvételizek mesterre. A párom szakmunkás végzettségű. Kb. azonos szinten vagyunk, ami az eszünket illeti, csak ő nem tanult tovább, én viszont mindig megyek és keresek valami újabb tanulnivalót (mondhatni, függő vagyok).

Egyébként néhány beszélgetésből kiderül bárkiről, hogy egy szinten van-e velünk, viszont a végzettség önmagában csalóka. 34N

Nem ez alapján választok párt és nem is ez számít, pedig diplomás vagyok és tervezem a doktori iskolát is elvégezni utána.

Ami a másik munkáját és vagyonát illeti, nem kotorászok én senkinek sem a pénztárcájában, sem a papírjai között. Vannak dolgok, amik nagyon szorosan együttjárnak a végzettséggel, azok viszont számítanak. De hogy senki se érezze magát negatívan diszkriminálva, inkább konkrétumokat írok:

-legyen tájékozott és intelligens, jó logikai készségekkel, ami elengedhetetlen egy jó beszélgetéshez és egy nem alpári humorérzékhez (persze, a péniszviccek sem rosszak néha)

-nem szeretem azokat, akik nem munkával szerzik a pénzüket... Nem érdekel, ha gazdag, nem érdekel, ha sikeres, aki nem egy tanult ember, csak pl. a pókerhez, mások átkúrásához vagy a családi vállalkozás megfejéséhez ért, azzal soha nem fogok egy cipőben járni és ez borzasztóan zavarna egy kapcsolatban.

-nem szeretném magam hátráltatva érezni azért, mert a másik 3 műszakban beleszakad a munkába és el sem tud szakadni tőle, sosem ér rá és még lehetősége sincs pihenni, mert nincs rá pénze. Elhiszem, hogy nem ő akarta ezt az életet, de ha nekem így kellene élnem, már csak azért is "kitanulnám a belem", hogy ne kelljen így végeznem.

-a magasabb végzettségűek szabadidejükben is aktívabbak szellemileg és fizikailag... Legalábbis azt figyeltem meg, hogy az egyetemista ismerőseim alkotnak, sportolnak, próbálják hasznosan tölteni az idejüket és nem a TV meg a sorozatok meg a szenny emberekkel való bratyizás teszi ki az idejüket. Vannak kivételek, igen, épp ezért nem tartom fontosnak a végzettséget, mint olyat. Azt viszont elvárom, hogy értelmes, tartalmas dolgokkal töltse az illető az idejét és szeressen gondolkodni, ötleteken és terveken törni a fejét akkor is, ha nem dolgozik, mert ez nálam egy életérzés és úgy érzem, aki nem ilyen, az semmit sem tud nekem nyújtani, amire szükségem lenne.

-legyen vállalható viselkedése és helyesírása. Az alulképzettek többsége normálisan viselkedni sem tud és normálisan írni sem. Egyszerűen olyan ember, akivel nem mutatkoznék és aki mellett kínosan érezném magam, mert ha rászólok, csesztetésnek veszi és nem is vagyok az anyja, ha meg nem szólok rá, csak bosszant, hogy miért nem veszi magát észre. Ismét: lehetnek kivételek, emiatt nem a papír számít, láttam már ilyen alja embert diplomával is (én javítottam a szakdolgozatában az elírásokat), épp ezért nem a papír a feltétel, ami képes jól szűrni az ilyen embereket, hanem maga a tulajdonság.

-nem szeretnék olyannal lenni, aki nem az eszéből él vagy a tehetségéből, hanem a külsejéből vagy a fizikumából, ideig-óráig. Nem akarok olyan ember mellett lenni, akit látok leépülni a kemény fizikai munka miatt, vagy aki elveszti az állását, ahogy öregszik... Ez bizonytalan és nem vállalom a bizonytalanságot. Akinek pedig van esze, az keressen azzal pénzt. Akinek nincs, azzal meg nem illünk össze.

-nem akarok nélkülözni... Nem arról van szó, hogy keressen sokat, de ne nélkülözzek, ha vele vagyok, ne az legyen, hogy vagy én fizetem, vagy nincs semmi. Akarjon egy olyan életet élni, amiben tud félretenni és tud néha szórakozásra költeni. Nem rám, nem miattam, hanem magára és magáért. Erre elég egy 150-es fizu is, de legalább legyen meg a személyes igénye arra, hogy nem éri be kevesebbel és kitör a minimálbéres-nélkülözős módiból. Tudom, hogy ez kemény, de nem akarom, hogy olyan ember legyen a gyermekeim apja, aki még a saját életét sem tartja arra, hogy az igahúzásnál nagyobb dolgokra méltassa magát. Akinek még a maga szempontjából sincs igénye egy tiszta otthonra, tiszta ruhákra, nyaralásra, néha valami különlegeset enni vagy hasonlók, és nem érzi magát szarul, hogy erre nem telik és nem akar tenni ellene, mert neki ez így jó, az inkább ne nevelje az én gyerekemet. És ne is legyen mellettem, mert nem vagyunk egy igényszinten, magunkkal szemben sem.