Huszonéves, szinte világéletemben egyedülálló nőként normális, ha a jövőképemből kezd kikopni, hogy valaha lesz férfi az életemben?

Nem általános, de normális.

Én is ilyen vagyok. 2 rövid kapcsolatom volt eddig, de nem igazán éreztem jól magam egyikben sem. Rövid időn belül szakítottam is mindig. Úgy érzem, hogy a kötődés nem az én műfajom. Jól vagyok egyedül is, vannak barátaim, ismerőseim akikkel tudok beszélgetni, a környezetem szeret. Most úgy érzem, hogy nincs szükségem kapcsolatra (és ezt akár nagyon hosszútávra is el tudom képzelni). Szóval már évek óta egyáltalán nem is keresek párkapcsolatot, passzív üzemmódra kapcsoltam. Ha olyan valaki lépne be az életembe, akiért megérné a mostani életemet átrendezni, akkor állok elébe. (Bár nem vagyok biztos benne, hogy létezik ilyen, mert extrém szinten magamnak való vagyok.)

23/F