Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Végleg mondjak le róla?

Figyelt kérdés
Tisztában vagyok vele, hogy nekem sohasem lehet egyetlen egy párkapcsolatom sem. Próbálom elfogadni és beletörődni de sajnos egyszerűen nem megy. Mind fejben mind pedig a külsőmmel gondok vannak. A pozitív visszajelzések ellenére amiket a külsőmmel illetően kaptam továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy esélytelen az egész. Én nem nyitok a lányok felé mert ők sem nyitnak felém. Meg persze tudom előre a kudarcomat és azt is, hogy senkinél sincsen esélyem. Persze ha jobban belegondolok lehet, hogy jobb is ez így mert valljuk be őszintén senkinek sincsen szüksége egy búskomor, unalmas negatív emberre. Bevallom őszintén néha rossz látni azt, hogy a velem egykorú fiatalok milyen boldogok és van mellettük valaki aki szereti őket. Lehet, hogy ők nem is tudják, hogy milyen szerencsések. Inkább úgy teszek mintha senki sem érdekelne. Nem nézek a lányokra helyette inkább a földet bámulom. Egy kicsit irigykedem rájuk de én inkább elfojtom az érzelmeimet és az eszemre hallgatok.

2018. jan. 31. 16:46
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
83%

Már megint te?


Nem hagynád végre abba a rinyálását és az önsajnáltatást?


Takarodj el pszichológushoz, bár lehet, hogy még ő se tudna rajtad segíteni!

2018. jan. 31. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
92%
Hát, ha ennyire lusta vagy dolgozni az önbizalomhiányodon és cseszel kezdeni magaddal valamit, akár szakember segítségével, akkor törődj csak szépen bele. Ezzel a hozzáállással pontosan azt kapod, amit érdemelsz.
2018. jan. 31. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
87%
De jó lenne ha a mi boldogításunkat is megunnád Balázs
2018. jan. 31. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
Monnnnggggyon le!
2018. jan. 31. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
Nyugi haver,rosszlányok vannak dögivel.Itt lentebb valaki épp egy kitartót keres.Minden zsák megtaláli a foltját :)
2018. jan. 31. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
41%

Döntsd mar el vegre! Vagy beletörödsz es mas eletcelt keresel, vagy összeszeded magad, akar segitseggel, es megszerzed, amire vagysz.


De kerlek, fejezd mar be ezeket a szanalmas sirankozasokat. Milyen valaszt varsz ezekre?


Sajat eletednek mellekszereplöje szeretnel lenni? Eleg neked a sodrodas, neha-neha önsajnalattal megfüszerezve? Senki sem remenytelen eset! Ha akarod, akkor meg is kaphatod. Van, amikor eleg a szerencse es van, amikor többet kell tenni erte, mint masok. Az eredmeny, ami szamit!

2018. jan. 31. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 A kérdező kommentje:
Miért éljem bele magamat olyanba ami nekem sohasem lesz? Azzal csak saját magamat csapnám be.
2018. jan. 31. 17:12
 8/16 anonim ***** válasza:
100%
Oké,akkor viszont menthetetlen vagy míg nem konzultálsz a pszichológusoddal.Addig a további hasonló kérdések itt a gyékán feleslegesek.
2018. jan. 31. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 A kérdező kommentje:
Mikor egy undorító jelentéktelen embernek tartom magamat akit nemhogy szeretni nem lehet de el kell taposni. Akkor ezek után mégis, hogy álljak hozzá tegyük fel az ismerkedéshez? Hidd el hiába dicsértek meg többen is akiknek elküldtem a fényképet be vallom őszintén számomra üres szavak voltak. Mert a valóság az az, hogy visszataszító vagyok és egyszerűen csak nem akartak meg bántani.
2018. jan. 31. 17:22
 10/16 anonim ***** válasza:
58%

A külsöd megiteleset bizd a lanyokra. Eleg, ha igenyes vagy magaddal szemben.


Ha gyakorlatilag ertelmetlennek tartod a letezesedet, tegy olyat, amire büszke lehetsz. Segits masokon. Legy önkentes. Rengeteg helyen szükseg van ra. Lehet, az elejen ra kell, hogy kenyszeritsd magad, de legalabb probald ki! Semmi veszitenivalod nincsen. Egy öszinte, halas mosoly kepes annyival növelni az önbizalmadat es ertelmet adni annak, hogy aznap kikeltel az agybol. Mellesleg remek tema beszelgetni es megismerkedhetsz masokkal is munkad soran.

2018. jan. 31. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!