Lányok, nők, ti is észrevettétek, hogy a normális férfiaknak nincs önbizalma, az idiótáké meg az egekben szárnyal?

Intelligens emberekkel beszélgetnénk és meg is indokolnánk normálisan a világnézetünk. A magadfajta paranoid trágyákkal, akik azt hiszik, azért pontozzák őket le, mert fáj az igazság, nem azért, mert kifacsart, a valósághoz sehogy sem tartozó fäszságokat írnak, nem tudunk és nem is akarunk mit kezdeni. Van ettől jobb dolgunk is. Érdekes, hogy nektek, akiknek elvileg igazuk van, megy a legszarabbul az élet...:'D

Nőjetek fel.

#41, ha szerinted kifacsart, valósághoz sehogysem tartozó baromságokat írunk, akkor egy szellentésedbe se kerülne megcáfolni őket. Tényekkel, természetesen. És nem lennétek rászorulva a kínos magyarázkodásra, anyázásra, lepontozásra.

Mindketten tudjuk, mi az igazság, csak itt valakinek nagyon nem esik jól beismerni. A kisóvodás dedó fröcskölődésre meg kaptad a mínuszt.

Sok pasi arroganciával meg nárcizmussal leplezi a belső problémáit meg az élethez való lúzerségét, ja. Mondjuk vannak olyanok, akik alapból ilyenek és nem kompnezálnak.

Szerintem az nem igaz, hogy a rendes pasik önbizalomhiányosak, max nem hangosak meg arrogánsak, de attól még lehet egészséges önbizalmuk.

Én mondjuk bírom az ízlésesen nagypofájú pasikat, akiknek mondjuk sikerük is van, nem csak nagy szájuk :D

#44, ez nagyon szép, a gond csak az, hogy én alá tudom támasztani az állításaimat. Te meg szép angolosan kihátráltál a dologból, helyette köpkölődsz egy sort, aztán rávágod nagy garral a nulla állításodra, hogy "igazság".

Ez nem így működik, sorry. A mínusz ismét ment.

" Érdekes, hogy nektek, akiknek elvileg igazuk van, megy a legszarabbul az élet...:'D"

Nem egészen...

Abban a korban vagyok, amikor a velem egykorú nők számára hirtelen kipukkad a lufi.

Persze, addig ment az élet, megszerezték a csodás pasit, csinált nekik 1-2 gyereket, úgy érezték, hogy megfogták az isten lábát.

Most körülnézek egy évfolyam találkozón, és mit látok? A többség valahogy próbálja egyedül nevelni a kölköket, mert az isten pasi lelépett egy fiatalabbal, a lakás az övé volt, így lehetett menni albérletbe, stb.

Tudod, előbb utóbb az élet benyújtja a számlát, ezt persze most a naposabbik oldalon még nem látod, nézd majd meg 10 év múlva.

Na tehát akkor a tegnap délutáni kommentek alapján eredményhirdetés:

"lúzer pasik" vs "erős, határozott nők": 1-0.

#39,41,44: Csak a mellébeszélés megy, semmit sem sikerült megcáfolnod (sőt inkább megerősítened) és semmi hasznosat nem tettél hozzá a beszélgetéshez. Segítek: a személyeskedés, arrogancia, illetve mások degradálása nem tartozik ide.

Ezek után viszont felmerül a kérdés: mire fel a nagy igény a határozott, magabiztos pasikra, ha az általad lúzernek beállítottak is félkézzel zsebre vágnak? Inkább szállj le a magas lóról, próbálj meg felnőni végre.

#Sunshinedoll: "Szerintem az nem igaz, hogy a rendes pasik önbizalomhiányosak, max nem hangosak meg arrogánsak, de attól még lehet egészséges önbizalmuk. "

Ez így van, illetve még annyit hozzátennék, hogy nem minden rendes pasi önbizalom hiányos és ez fordítva is igaz. Viszont ahogy korábban írták, aki nem hangos, azt a nők sokkal nehezebben veszik észre, függetlenül attól, hogy az önbizalma a helyén van-e vagy sem.

"Én mondjuk bírom az ízlésesen nagypofájú pasikat, akiknek mondjuk sikerük is van, nem csak nagy szájuk :D"

Ezzel nem vagy egyedül, sok nő kedveli ezt a típust. Nyilván egy férfinél ez lenne az ideális állapot. :)

Ez mind nagyon szép és jó.

Csak eleve nem normális-intelligens-udvarias-illő-úriemberhez méltó-kedves-rendes-csendes dolog a másokhoz való hasonlítgatás és összemérés.

Ez sokkal inkább a piti, rosszindulatú és irigy ember jellemzője.

Annyi igaz az egészből, hogy tényleg önbizalomhiányra és önértékelésre vall. Csak attól még nem lesz valaki jófiú.

A másokhoz való hasonlítgatás illetve összemérés nem személyiségtípus függvénye, minden ember így működik. Ha úgy tetszik, mindenkinek van egy értékrendszere, amely az eddigi élete során kialakult benne, és ez szerint próbálja elhelyezni magát és másokat is. Nincs ebben semmi ördögtől való.

Ha pl. két ember el akarja dönteni, hogy ki a gyorsabb futó, akkor ezt eldönthetik egy versennyel. Ehhez semmilyen eszköz nem kell, csupán kitűznek egy célt és aki előbb ér oda, az a nyertes. Innentől már ismerik az egymáshoz mért pozíciójukat. Sőt, ha ezt egy futópályán teszik, ahol adott az idő és a távolság pontos mérése, akkor az is számszerűsíthető, hogy a nyertes mennyivel gyorsabb a vesztesnél. Ez egy objektív mérés, nem számít az, hogy én vagy bárki más mit gondol, a számok adottak. Sőt, ha ugyanezt a távot lefutom én is, akkor az én hozzájuk viszonyított "helyezésemet" is pontosan meg tudom mondani.

Ha az jön ki, hogy jóval lassabb vagyok náluk, akkor eleve nem szeretnék velük versenyt futni, mivel tudom, hogy esélyem sincs a nyerésre. Ez esetben akkor én önbizalom hiányos lennék? Szerintem nem, csupán tisztában vagyok a saját lehetőségeimmel. Kívülről persze tűnhet úgy, hogy megijedtem meg nem bízok magamba eléggé, de ebben az esetben nem ez az igazság.

Önbizalom hiányos szerintem akkor lennék, ha mondjuk az eltérés hármunk között minimális lenne, de így sem mennék bele a versenybe, ekkor ugyanis van valós esélyem nyerni, csak nem hiszek magamban.

Nagypofájú pedig akkor, ha bár tudnám, hogy a többiek gyorsabbak nálam, de én akkor is azt állítanám, hogy én lennék a nyertes, aztán a verseny alól meg "elegánsan" kibújnék.