Szerintetek egy nagyon magányos ember számára egy viszonzatlan szerelem is gyógyír lehet?

Nem. Semmiféle képpen. Voltam ilyen kapcsolatban. Egy hónapja lett vége. Reménykedtem, hogy belém szeret. Azt is hazudta. De borzasztó érzés amikor te mindent megteszel érte, ő pedig semmit. Mindig cserben hagy. Te soha nem leszel neki az első. Ha talál valakit, akit szívből szeret el hagy.

Találsz majd olyat akinek te leszel a legfontosabb. Ilyen kapcsolatba soha ne menj bele. Többet vesz el belőled mint hinnéd. Ez az úgynevezett félkapcsolat. Sokan bele ugranak, csak hogy ne legyenek egyedül. De hidd el, ennél minden jobb.

A #4-es válaszolóval teljes mértékig egyetértek.

Mindig is egyedülálló nő voltam. Sajnos én évekig bennragadtam egy ilyen viszonzatlan szerelemben (nem értem, hogy ez hogyan sikerült), és engem nagyon megviselt lelkileg, a legmélyebb ponton saját női mivoltam is kétségbe vontam, és nagyon rossz nőnek gondoltam magam. Ebből két dolog vezetett ki:

1) Stílust váltottam, hogy bebizonyítsam, igenis jó nő vagyok.

2) A kiszemeltet a mai napig nagyon kedvelem, és bármit megtennék érte, hiszen egy mérhetetlenül jó ember, de amikor más környezetben voltunk, rájöttem, hogy másképp vélekedünk hétköznapi dolgokról, így egy kapcsolatban megölnénk egymást.

A kérdésre a válasz, hogy egy még magával kibékült embert is padlóra tud küldeni egy viszonzatlan szerelem, így semmiképpen nem gyógyír.

6-os vagyok, az előző válaszomban még egy fontos dologra szerettem volna reagálni.

Kérdező, ezt kérdezted: "a föld felett lebegek, ha láthatom?" - ez csak ideig-óráig megoldás és pozitív. Emlékszem, hogy velem is mindig madarat lehetett volna fogatni, amikor hozzá szólt, velem foglalkozott, vagy valami közös munkát együtt oldottunk meg és megdicsért. De ennek a fordítottja is teljesen igaz volt: ha nem jutott rám ideje, ha azt éreztem, hogy nem vagyok neki fontos, ha nem szólt hozzám, azonnal padlón voltam. Röhejesen hangzik, de egy szerelmes ember már csak ilyen - teljesen jó értelemben. :) A lebegés után mindig jött a földbe csapódás - ezek kegyetlenek voltak. A legrosszabb az volt, amikor azt hittem, hogy szeretne tőlem valamit (gyakori kommunikáció, keresett, folyton megérintett), és aztán kiderült, hogy mégsem.

Off: Hiszek abban, hogy mindennek oka van, de arra még nem sikerült rájönnöm, hogy ezt az időszakot miért kellett átélnem. :)

Ilyen helyzetben vagyok, de a visszautasítás csak rontott a helyzeten. Csalódásként élem meg, és tartok attól, hogy örökre egyedül maradok, hiszen Ő se tudott szeretni, kedvelni engem...

Értéktelennek érzem magam, már semmi sem motivál.

Szánomra fizikailag is fáj a viszonzatlan szerelem, nem tudok kigyógyulni belőle...