Lányok, nők, voltatok már kisajátító, birtokló kapcsolatban? Hogy sikerült kilépni belőle?

Bennem barátnők és barátok tartották a lelket mert egyszerűen önbizalmam nem volt elmondani hogy ez nekem nem olyan jó. Végül ők segítettek hogy jobbat érdemlek stb és le tudtam neki írni, eltudtam neki mondani hogy nekem ez nem tetszik, bízzon meg bennem ha meg nem akkor én nem fogok bizonygatni, nem leszek az ilyen kis játéka amit használhat, nem az embere vagyok akit ellenőrizhet. Lehet hogy van cége és ott az embereit lekövetheti de én nem ez vagyok, kiakadt és nagyon nehéz mert bármikor ha szemébe nézek vagy keress akkor hozzádutnék de ha mindenhol megszakítod vele a kapcsolatot akkor biztos menni fog

Eleinte cuki volt, hogy kereste a társaságom mindig, kísért mindenhova, aranyos volt, tényleg nem zavaróan űzte. Akkor tört meg a varázs, mikor elkezdett utalgatni arra, hogy nekem ezzel meg azzal nem kellene barátkoznom, meg mi lenne, ha ezt és azt kihagynám most egy kicsit, és vele lennék. Nem mondom, tettem engedményeket, de kezdtem magam rosszul érezni a bőrömben, és mikor vissza akartam térni a régi ismerőseimhez és a régi rutinomhoz, akkor ment a hiszti csak igazán. Kilépni könnyű volt, én mondtam neki, hogy ha valóban szeret, meg tudja érteni, hogy nekem ez a rabság így nem jelent boldogságot, és meg tud békélni azzal, hogy nekem is vannak barátaim, akiket legalább hetente egyszer szeretnék látni, köztük vannak férfiak is, illetve nekem is van hobbim, kötelességem, és családom. Hát nem ment. Nem tudok mit csinálni azzal, akinek én mindenben jót akartam, olykor a nemtetszésem árán is, ő meg el akarja tőlem venni azt, akibe tulajdonképpen ő maga is beleszeretett...