Családon belüli erőszak esetén miért van az hogy a bántalmazó bocsánatot kér a párjától?

Azért mert így, megbánást tettetve láncolja magához a másikat aki szereti és megbocsát neki. Megint. És így alakul ki a bántalmazottban a következő kép a másikról: " szeret engem, csak hirtelen haragú....tudom, hogy megütött, de megbánta.....igen, csúnyákat mondott, de nem gondolta komolyan, csak ideges volt...."

Mert sajnos a legtöbb bántalmazó kapcsolatban élő nőnél ezzel minden el is van intézve... és ezt a férfi pontosan tudja. Lehet még valami apró ajándékot, virágot is ad a "bocsi" mellé, és mehet minden tovább, ahogy eddig.

Mert lehet, hogy hirtelen felindulásból, meggondolatlanul tette, amit tett - persze ez még nyilván nem mentség, csak egyesek azt gondolják. Azt hiszik, kerülhet még fátyol a múltra és tiszta lappal képesek lehetnek folytatni a kapcsolatot - de normális emberekben az ilyen agresszió örök tüskeként marad meg.

#5ös vagyok, másrészről a megbocsátás az nem feltétlenül mindig a másik feloldozása, hanem saját magunké. Nem ragaszkodok azokhoz a sérelmekhez, nem fogom őket dédelgetni és ezzel megmagyarázni mindent, hogy ezért, meg ezért nem sikerül nekem semmi.

Nálunk apám inkább azt várná el máig, hogy mi kérjünk tőle bocsánatot, mert ő mindent jól tett, csak mi szarok nem tudunk felnőni a nagyságához. Elmebeteg, megalomániás alkoholista akinek példaképe Sztálin elvtárs...

Mert tudja hogy van egy hülye valakije, aki beveszi :D

Az erőszak általában a tehetetlenség végső megnyilvánulása. Mikor a másik fölött nincs hatalma az illetőnek, mert visszaszájal, vagy elvonul, vagy egyszerűen nem azt csinálja, amit a másik akar. Az irányításkényszeres, kisajátító ember ilyenkor elveszti a türelmét, és mindenáron kontrollálni akarja a helyzetet. Mivel más eszköze nincs, az agresszív viselkedéshez fordul. (Ezen a ponton megjegyzem, hogy a verbálisa agresszió, a fizikai agresszió, az ordítozás, csapkodás, sírás és minden primitív, "gyermeki" válasz azt jelzi, hogy az illető kudarcot vallott a helyzettel vagy magával szemben, és/vagy nincs felnőttként racionális eszköze, belátása a helyzet kezelésére.) Mikor ebből az elborultságból visszatér, és átveszi az érzelmi túlfűtöttség helyét a racionális gondolkodás, akkor jön a bűntudat, hogy mit tett a másikkal. Addig meg konkrétan magáért és a kontrollérzetében (amiből az önbecsülését és a biztonságérzetét nyeri) szenvedett csorbáért harcol. Más kérdés, hogy a másik, aki kívülről látja őt, nem fogja megérteni ezt a harcot, teljesen jogosan. Általában ezt már a szülő cseszte el benne, azzal, hogy nem tanította meg a saját érzelmeit kezelni, azokat megfogalmazni. Akik nehezen fejezik ki magukat (gyenge verbalitás), vagy nem képesek nézőpontváltásra, azoknál gyakran csattan a pofon indokolatlanul, vagy fajuk az egész torka szakadtából ordibálásig. Ezt is tanulni kell/kellett volna...