Miért ennyire nehéz a nőkkel beszélgetni?

Nem, nem valami lelki gátról beszélek. Valójában elég jól tudok társalogni: gyors az észjárásom, rengeteg dolog érdekel, viszonylag művelt is vagyok. Humornak sem vagyok híján, azt mondják. Nemcsak elméletben, hanem az életben is viszonylag "izgalmas" vagyok; jó, lehet, hogy ez túlzás, de semmiképpen sem egy unalmas, hétköznapi alak. Nem mindennapi sportokat űzök, van több hobbim, állatom, a munkám is viszonylag érdekes.

Lényeg a lényeg, jó vagyok a beszélgetések kezdeményezésében, fenntartásában. Teljesen jól el tudok beszélgetni akár a nőiesebb témákról is, mint például a divat, stb. Még akkor is, ha a másik fél -- kezdetben -- csak úgy félig-meddig van jelen lélekben.

És éppen itt a probléma: a nők többségéről csak úgy sugárzik a totális indifferencia. Tökéletesen hidegen hagyja őket egy-egy beszélgetés. Oké, válaszolnak, vissza is kérdeznek, de nulla a "hozzáadott érték". Egyszerűen semmivel nem járulnak hozzá a beszélgetéshez. Egyoldalú az egész: én aktív vagyok, ők passzívak. Csak az abszolút minimumot adják.

Itt biztos felmerül, hogy nem jövök be nekik, azért nem válaszolnak. Azonban ez sem így van: ugyanezt tapasztalom, ha képcsere nélkül beszélgetünk, esetleg tök más (nem társkeresési) szituációban. De az is előfordult, hogy szexuális együttlét előtt/után volt végig ilyen a hölgy. Oké, ez a ritkább eset, mert normálisan ezt a jelenséget lekoptatásként érékelem.

Jó, tény, akadnak kivételek. Viszont nagyon kevés, szerintem maximum olyan 5%. Nem egyszerű, szakmunkás lányokról beszélünk, hanem értelmiségi, többnyire budapesti nőkről.

Velem van a hiba, és csak nem értek a nőkhöz? Vagy ne is számítsak arra, hogy 5-10%-nál nagyobb legyen azoknak az aránya, akik képesek egy normális beszélgetés lefojtatására, és ezen képességüket használják is?