Engem most lányok, nők véleménye érdekelne, hogy mit gondolnak egy férfiról, aki elmúlt már 30 éves de nincs pénze, nincs munkája nincs lakása?

Nekem csak annyi kérdésem lenne, hogy mit csinált az elmúlt 10, de inkább 15 évben? Mert hogy engem már 1 év után marhára nyomasztana, hogy nem vagyok hatékony az életemben, és hogy ha nem is keresek épp, nem abba az irányba haladok, amerre kellene. Az meg pláne kétségbeejtő és/vagy szomorú, ha valaki nem képes kitalálni, hogy merre az arra.

Nem ítélkezem, mert nem tudom, milyen utat tett meg addig, amíg ennyi idős korára ide jutott el. De minden gúnyt félretéve nagyon érdekelne, mi zajlik le a fejében a tagadás és az állapot tudatosításának kikerülése mellett.

Nem vagyok nő, bocs, de ha egy férfit csak a barátnője motiválna munkára, az nem férfi. Egy mama kell neki, nem barátnő. Veszett fejsze nyele az egész.

Esetleg találhat magának egy lelkisérült nőt, akinek az a stikkje, hogy istápoljon egy 30 éves óvodást, aztán együtt lúzerkednek majd az életben.

Én szívesen motiválok bárkit, de olyan emberrel nem állnék le semmi szín alatt kapcsolat szempontból, aki nem képes irányítani az életét. Nekem azt látnom kell, hogy az illető hatékonyan bánik az életével, az anyagiakkal, képes önfenntartásra és megvalósítani a céljait. Az anyja csak a saját gyerekemnek leszek, a terapeutája meg legfőképpen senkinek.

A másik, arra nincs kifogás, hogy valaki 10-15 év alatt nem vette magát észre. Mióta elkezdtem a lakásprojektet és rakok félre rendszeresebben, pontosan tudom, hogy hogyan megy egy önálló élet összefésülése. És mivel végzettségem nincs, illetve van, de alulképzett vagyok még versenyképes fizetésre, folyamatosan vadászom a helyeket, ahol jobban fizetnek, folyamatosan számolom, hogy mikor hol kell tartanom, melyik papírom mikorra szerzem meg, és mikortól tudok többet félretenni. Akiben nincs semmi hajlam stratégiai élettervezésre, az engem csak hátráltat, merthogy mellettem szó sem lesz arról, hogy mindent csak én tartok egyben és nélkülem nem képes a másik megpörgetni a dolgokat, az biztos. És egyszer én is leszek gyesen, lehet, hogy beteg is, stb... Arról nem is beszélve, hogy a gyerekem ne ilyen apamintáról vegyen példát, mert én szégyellem magam.