Olyan nőknek, akik nem szeretnének gyereket nehéz ilyen beállítottságú párt találni? Mi az oka nálatok ennek? Anyagi? Egészségügyi? Alakféltés? Vagy egyszerűen nincs gyerekprojektre irányuló vágy? Kort is írjatok légyszi.

Nem volt különösebben nehéz, bár én sose kerestem párt, mindig spontán alakultak a dolgok és csak akkor gondolkoztam el kapcsolaton, ha minden fontos dologban passzoltunk, így a gyerekkérdés is elég hamar felmerült, mint téma - nem szeretném valaki olyan idejét rabolni, aki családot szeretne, nem lenne fair.

Az ok pofonegyszerű, nincs bennem semmilyen anyai ösztön, sose volt és így 30 fölött már kétlem, hogy előjönne - önismeretből teljesen profi vagyok, szóval bár persze nem zárok ki semmit, erősen kétlem. Ezen kívül nem is igazán összegyeztethető a gyerekvállalás a céljaimmal. Nem is kell mindenkinek szaporodnia szerintem.

Az én esetem rendhagyó, de csak hogy lásd, ilyen is van.

Nem szeretném továbbörökíteni a selejtes génjeimet. Rettenetesen ronda vagyok, ha véletlen lesz is valaha párom, nyilván ő is az egészségtelenül rossz külsejűek, vagy más genetikai hibával rendelkezők közül való lesz. Egészséges férfi engem "bottal se". Nekem nincs diagnosztizált betegségem, nem tudom az okát, mitől vagyok ilyen torz, pedig voltam különböző orvosoknál, hogy mondja már meg valaki.

Lényeg, hogy kettő genetikai hulladék embernek nem lenne tanácsos gyereket csinálni, mert elég kevés lenne az esély rá, hogy szerencsétlen normálisan fog kinézni. Tömény szenvedés az életem a külsőm miatt, nem kívánok hasonlót se senkinek.

(De ez feltevés, esélyesebb, hogy soha nem lesz senkim és ezért nem lesz gyerekem sem.)

29 vagyok. Egyáltalán nem nehéz ilyen beállítottságú párt találni. Sok férfi csak azért gondolja, hogy majd egyszer akar gyereket mert az emberek abban nőnek fel, hogy a csapból is babák folynak és mindenkinek van vagy akar. De senki nem gondolkodik el azon 1 percig sem, hogy de miért is kell? Én felhívom rá a figyelmüket, hogy gondolkodjanak kicsit és rájönnek, hogy jé tényleg nem kötelező szaporodni.

Szeretem a szabadságot. Szeretem, hogy lehetnek hobbijaim. Mehetek szabadon bulizni, kirándulni, bárhová. Szeretem, hogy nincs 0-24 órás lekötöttségem. Szeretem, hogy 1 órán keresztül vehetek forró fürdőt. Szeretem, hogy este bármikor elkezdhetek egy filmet vagy sorozatot nézni és senki nem zavarja meg. Szeretem, hogy ha csöndet akarok akkor csönd van, ha hangos zenét akarok hallgatni akkor hangos zenét hallgatok. Szeretem, hogy ha valaki kitalálja, hogy menjünk ide vagy oda akkor csak elkészülök és mehetünk. Szeretem, hogy párommal összebújva alszunk egész éjszaka és nem zavar meg senki. Szeretem a testem, sőt imádom és sok mindent megteszek azért, hogy ez így is maradjon. Szeretem, hogy nem kell rejtegetnem magam a párom előtt, hogy nem kell rosszul éreznem magam a testem miatt, hogy nincs tönkretéve. Ha lenne gyerekem ez mind mind megszűnne és azt nem akarnám.

Nekem nincs rá vágyam. Tudom, vannak, akik kis/nagy állatokon élik ki az ilyeneket, de én azt sem akarok. Nincs bennem ilyen "gondoskodó" gén.

Engem kiakaszt, ha nincs csend, ha nem ülhetek és olvashatok. Nagyon introvertált vagyok, nehezen tűrök meg magam mellett felnőtteket is, de egy gyerek, aki állandóan követ és nem hagy békén, tiszta rémálom.

Nem nehéz. Mi 12 éve vagyunk kapcsolatban a párommal, egyikünk sem szeretne gyereket. Az ok egyszerű: semmi anyai ösztön nincs bennem, szerintem semmi aranyos nincs egy kisbabában. Találkoztam olyan gyerekekkel akiket kedveltem mert aranyosak voltak, de nem mozgat a dolog.

Nincs se anyagi sem egészségügyi oka, pusztán élvezni szeretnénk az életet és az egymással töltött időt és nem függni valakitől vagy alkalmazkodni.

Bennem már komoly, életre szóló kapcsolatra sincs meg a vágy.

Nem fogok soha bízni a férfiakban, egyedülálló anya se akarok lenni.

A gyerekeket szeretem, de szülni, és elhagyott anyaként élni nem akarok.