Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok/Nők mi lehet velem a probléma?
Sziasztok!
18 éves fiú vagyok. Amit tudni kell rólam, hogy nagyon visszahúzódó vagyok, a szavak embere sem vagyok és lehet, hogy az átlagnál egy kicsit érzékenyebb is. Valamiért már kisgyermekkorom óta félek a nőkkel való beszélgetéstől. Ha egy nővel beszélgetnem kell akkor inkább gyorsan befejezem a beszélgetést és elmenekülök. Egyszerűen nem tudok velük miről beszélgetni. Önbizalmam sajnos egyáltalán nincsen. Ha ismerkedni is szeretnék egy lánnyal akkor már a legelején úgy állok hozzá az egészhez, hogy mit akarok én tőle, úgy is elzavarna és inkább meg sem próbálom. Mit akarhat egy okos, csinos, intelligens lány egy magamfajtától és emiatt az érzések miatt inkább elzárkózom mindenféle ismerkedéstől. Mindig azon idegeskedem, hogy ha odamennék ismerkedni akkor miről is beszéljek vele. Azt is észrevettem, hogy a lányok közelében állandóan zavarban vagyok és meg sem tudok szólalni. A 18 év alatt bevallom őszintén még sohasem beszélgettem velük, ők nem keresték az én társaságomat és sem az övékét. Az önértékelésemmel is komoly problémáim vannak, nem vagyok saját magammal megelégedve és ez kihat a mindennapjaimra is. Egyáltalán nem tartom magamat jóképűek, sőt inkább ellenkezőleg. Sétálok az utcán és azt veszem észre, hogy a lányok úgy tesznek mintha ott sem lennék, levegőnek néznek, átnéznek rajtam olyan is előfordult, hogy inkább elfordult a másik irányba nehogy rám keljen néznie. Akkor ezek szerint én ennyire csúnya vagyok, hogy még rám sem lehet nézni ezt el kell fogadnom. Amit még tudni kell rólam, hogy egyáltalán nem járok szórakozóhelyre, nem az én világom és a jövőben sem tervezem, hogy elmenjek. Már attól is rettegek ha emberek közelébe kell mennem. Egyszerűen nem bírom a tömeget mert mindig azt éreztetem magammal, hogy rajtam nevetnek és ez nekem nagyon kellemetlen.
A kérdésem az lenne, hogy mi lehet velem a probléma és hogyan tudnék rajta változtatni?
Köszönöm ha végig olvastad. Válaszaitokat előre is köszönöm szépen.
En is ferfi vagyok.
Amiket leirtal az a problema, te is tudod, min kellene valtoztatni.
De nalad tenyleg nem artana egy terapia, mert olyanokat is bekepzelsz,amik nincsnenk is.
Sziasztok.
#1: Az a baj velem, hogy társaságban egyáltalán nem tudok feloldódni és ennek köszönhetően nem járok el sehová sem. Bár igazság szerint nem is vágyom. Ismerkedni pedig nem szeretnék meg akarom magamat óvni az esetleges visszautasítástól. Meg nem is lenne értelme ismerkednem mert önbizalmam sincsen és erőltetni pedig nem akarom az egészet. Nekem soha sem ment az ismerkedés és nem is érzek rá késztetést, hogy nekem ismerkednem kellene. Beletörődöm abba, hogy nekem nem lesz senkim sem.
#2: Igazad van ez szociális fóbia én is utána olvastam.
#3: El kellene mennem egy terápiára de nincsen hozzá bátorságom és akaraterőm sem.
#4: Bízom benne, hogy pár év múlva talán más szemszögből tekintek majd erre a problémára de addig is inkább elzárkózom a külvilágtól és élem a saját életemet még ha egy kicsit magányosan is.
Köszönöm szépen a válaszaitokat. :)
#6
Ne erőltesd, úgy nem fog menni. Ne akarj mindenképpen megváltozni. Csak kezd el megfigyelni magadban az érzéseid. Keresd az okokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!