Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A nőknek valóban nehezebb komoly kapcsolatot találni mivel jóval több nő van aki komoly kapcsolatot akar mint férfi?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy a nőknek ugyanolyan nehéz komoly kapcsolatot találni, mint a férfiaknak, viszont jóval nehezebb, mint csupán szexkapcsolatot.
Egy férfi feladata, hogy ha komoly kapcsolatot akar: Kezdeményeznie kell az adott nőnél, nem lehet túl nyomulós (biztos csak egyéjszakást akar), de nem lehet túl lassú sem (nem is érdeklem igazán), fenn kell tartania a nő érdeklődését, de azért ne menjen az idegeire a napi X üzenettel meg hívással, ne lógjon a nő nyakán, de azért szervezzen közös programokat. Közben pedig azt is ki kell derítenie, hogy a nő komolyan őt akarja-e, vagy csak vigasztalódni akar valakivel, esetleg csak olyan valakit keres, akivel a már meglevő kapcsolatát egészíti ki (pl. van férje, esetleg gyerekek is, csak otthon már elhanyagolják, viszont azt kapcsolatot feladni nem akarja). Ezen kívül még vannak ugye az aranyásók is, akiket szintén jó kiszűrni már az elején. 30 felett pedig már képbe jönnek az olyan anyukák is, akiket valamiért ott hagyott a párjuk és most lényegében eltartót keresnek maguknak és a gyerekeiknek, cserébe pedig szinte bárkivel összejönnének, aki az otthont biztosítani tudja nekik (nem állítom, hogy minden anyuka ilyen, sőt szerencsére kevesen vannak, de azért előfordul az ilyen is). Viszont ha ezeken a szűrőkön át is megy a nő, akkor is előfordulhat, hogy valamiért mégsem passzolnak össze.
Tehát a férfiaknak sem könnyebb komoly kapcsolatot találni, hiszen a nők között is vannak olyanok, akik nem azt keresik.
32-es: "Egy férfi feladata, hogy ha komoly kapcsolatot akar: "
és mi a nő feladata?
#35: az első biztos nem igaz. A minimálisan adjon magára részt már régen a "fogadj el olyannak amilyen vagyok" mondatra cserélték.
Egy igazi férfi mindenben elfogadja a nőt, legyen szó változtathatatlan genetikai tulajdonságról (pl bőrproblémák), vagy olyasmiről amin változtathatna, de "ez vagyok én, fogadj el" ( testsúly pl, mert ugye "igazi férfi nem csontokkal játszik").
Persze az igazi férfi (ami jár az igazi nőnek), tesz a problémák ellen (igen a genetikaiak ellen is, ha bőrproblémája van, akkor nem elfogadni kell, hanem igénytelen), és mellette odafigyel magára, sportos, mert a "fogadj el engem, igazi nő vagyok" csak a legjobbal éri be.
Ui persze ezt rengeteg mindenre ki lehet futtatni:
- kis mell = fogadj el vs alacsony pasi = nem tudok rá férfiként tekinteni
- egzisztencia = más dolgok fontosak az életemben vs egzisztencia = "30 felett egy férfinek legyen lakása, és nehogy már BKV-vak jöjjön a randira"
- narancsbőr = fogadj el, hisz nem vagyok már 16 éves tini vs kopaszodás = "nehogy már valami nevetséges, kopaszodó pasival járjak" (bár ő sem 16 éves, és a hölgynél sem idősebb
- "nem tudok sportolni a térdem miatt, de fogadj el" (komolyan ebben az országban minden nőnek térdprotéziee van) vs vékony, izmosodni képtelen, de sportoló férfi "tegyél többet, ez így kevés lesz, nem túl férfias"
Attól még senki nem ad magára, hogy a minden téren elhanyagolt, átlagos testére feltűznek reggel 2 réteg alapozót, majd innen ő már igényes nő, aki a legjobbat érdemli (please!! 😀) -- de elfogadlak
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!