Előfordult olyan hogy rémálom volt valakivel együtt lenni?

Igen! Volt egy srác, nem lett volna vele semmi baj... De kiültünk valahova a parkba és folyamatosan nézte az embereket és kritizálta. Mondta a magáét, hogy ez így k rva, az úgy nyomorék páwa, mekkora lusta szarok... Milyen szar a mi generációnk és hiába volt néha igazság abban, amit mond, nem akartam ezzel foglalkozni, mert levisz az életről. Én szeretem az embereket és elfogadó vagyok, aki nem tetszik valamilyen szempontból, azzal inkább nem foglalkozom, nem sok vizet zavar. Ő meg folyamatosan ezen pörgött. Meg hogy én milyen jó vagyok, de az engem így egyáltalán nem érdekelt. A másik oldalról meg folyamatosan hencegett, hogy ő bezzeg megküzdött azért, amije van, neki milyen szar gyerekkora volt és van benne tartás, ő kemény életet élt... Mesélhettem volna neki én is, de nekem nem kenyerem az eredményeimre verni magam, meg sajnáltatni. Nagyon felcseszett ez a borúlátása és hogy mindenben a szart látja szinte. Nem éreztem magam jól egyáltalán mellette, eleinte nem tudtam, miért, később esett csak le.

Szeretem, ha egy ember két lábon áll a földön és okos dolgokról beszél, de ez inkább volt arcoskodás, okoskodás és férfihiszti. Teljesen leszívott.