Van itt olyan férfi vagy nő, aki sosem emésztette meg (évek után sem) igazán, hogy elhagyta (vagy meg is csalta) a volt párja? Én 2 hónapos kapcsolat után férfiként, az eltelt 10 hónapban még mindig depressziós vagyok.

Másfél évembe telt. De nálunk az tipikusan az a kapcsolat volt, ahol én felkeltem neki suli előtt sütni reggelit, direkt elé mentem (nem laktunk együtt) és úgy indultam el végül suliba utána, meg folyamatosan minden aprósággal megleptem, segítettem, ami nyilván önzetlenül ment, egyszerűen az fájt, hogy mindent kipréseltem magamból az utolsó csepp szeretetig is, meglepetésbulit rendeztem neki meg ilyenek... Aztán inkább elment inni valamelyik ostoba ringyó osztálytársnőjével, akinek elvileg volt pasija, gyakorlatilag meg beleült az enyém ölébe és egy közös haverunktól kaptam róla képet, meg összefeküdtek meg volt minden, utána meg elkezdett kavarni az exével, akivel előttem együtt voltak. Visszanézve tudom, mit tudtam volna kivédeni és mit hibázhattam (túlszeretés, rácsimpaszkodás, azt tettem vele, amiről gondoltam, hogy jó neki, nem azt, ami tényleg jó volt neki, nem beszéltünk elég nyíltan és részletesen...) és mi az, ami egyszerűen nem az én hibám, mert bárhogy nézzük, bármilyen rossz ember mellett is köt ki valaki, az az ő döntése, hogy hogyan válik meg tőle. Szóval valahol talán meg tudom érteni az ő oldalát is, de tudom, mi volt méltatlan. Viszont tényleg akkor hagyott ott, azon a napon, mikor minden egy lapon múlott a jövőmmel kapcsolatban (nem lett rossz vége így sem, de nem akartam elhinni, hogy akire feltettem szinte mindent, pont a legnagyobb szükségben hagy cserben) és teljesen kikészültem, hogy nem elég a megalázó, szar érzés és hogy a nőiességem ki lett vágva a kukába, de még meg sem állhatok kicsit megnyugodni, mert teljesíteni kell és koncentrálni minden apróságra...

Nagyon sokáig undorodtam a másik nemtől és magamra sem tudtam szépen gondolni. Nem akartam elhinni, hogy mindennek ellenére valaki ezt csinálja és olyan nők után megy, akikben semmi tartás nem volt már régóta, semmi gerinc, én meg itt vagyok és mindent beleadtam, hogy olyan nő legyek, akire büszke lehet minden szempontból. Rengeteg ideig beszéltem vele, tudnám, miért, még én kértem bocsánatot, de ez már az a rész, amit nem kellett volna. Egyszerűen nem voltam egyben, a részeként kezeltem magam, nem egy önálló emberként, aki igenis az asztalra csaphat és megmondhatja, hogy igenis én többet érek ennél és velem ezt senki nem csinálhatja.

Ez sem volt hosszú kapcsolat, 1 év. Aztán összeszedtem magam, megismertem olyan embereket, akikre érdemesebb figyelni, ő meg legyen boldog, csak ne lássam többet. Mára meg már rendeződtek teljesen a dolgok, úgy gondolom, ez a bukás/megaláztatás is tett hozzám egy kicsit és érettebb lettem tőle... Majd túlleszel rajta szerintem te is, csak keress benne valamit, amiből építkezhetsz.