Miért a külsejüket okolja sok férfi, amiért nincs sikerük a nőknél, amikor szinte mindig nem ez a probléma?

Nem azt írtam, hogy kimondottan csúnya volt, de nekem az elején tényleg nem tetszett külsőre. És igen, a belsője vett le teljesen a lábamról, akármilyen hihetetlen. A végére pedig még jóképűnek is találtam. Nem érdekel, hogy elhiszed-e, de azt hiszem, más is találkozott már ezzel :)

12-es voltam.

# 17 vagyok, immáron gépről. A legelején szögezzük le, amit már említettem: a világ nem fekete-fehér. Nem lehet azt mondani, hogy akinek van párja, az mind jó ember és azért van, sem azt, hogy mind rossz ember, ahogy fordítva sem. Nem lehet azt mondani, hogy aki sikertelen a párkeresésben az mind jó ember, és sem azt, hogy mind rossz. Amíg úgy állunk hozzá, mint pár itteni válaszoló, hogy aki csak meg meri említeni, hogy nem jön neki össze, az csak "nyavalyog" és "valójában a személyiségével van probléma", és kész, vége a tudománynak, addig nem is lesz előrehaladás. Nem ilyen egyszerű a helyzet.

Az oké, hogy léteznek olyanok, akik tényleg ilyenek, és tényleg buta, hisztis trógerek, de a valódi probléma az, hogy nem csak nekik vannak az említett nehézségeik. Azt gondolja az egyszerű ember, hogy aki személyiségre rendben van annyira, hogy nem egy köcsög, az nézhet ki bárhogy, talál valakit. Persze, papíron jól hangzik, csakhogy nem ez a valóság.

A pártalálás folyamata két nagy csoportra osztható: direkt társkeresés és véletlen összekerülés utáni megismerkedés. Egyik sem magasabb rendű a másiknál, mindkettő jó, és vezethet eredményre. Viszont a helyzet az, hogy a véletlen összekerülés utáni megismerkedésben hatalmas szerepet játszik a szerencse, hogy összekerül-e az ember olyannal, aki elfogadja őt, kedveli őt, és ő is viszont kedvel és összejönnek. Nincs sors, nincs karma, nincs ki-mit-érdemel, csak szerencse van. És nem mindenki olyan szerencsés, hogy találjon megfelelő partnert ehhez. A nagy különbség a két típus között az, hogy utóbbiban a felek össze vannak zárva, tehát nem lehet csak úgy kihátrálni bármikor a további kommunikációból, az első benyomás nem végleges, mivel utána még sok alakítási lehetőség van, azaz konkrétan egymás megismerése. Itt lehet esélye egy kevésbé vonzó külsejű embernek is, ha megmutatja a személyiségét.

A másik típusnál viszont az első benyomás végleges és végzetes lehet, mert bármelyik fél bármikor kihátrálhat a dologból, persze ez nem feltétlenül baj. Most jön az, hogy mi a baj: az, hogy az így ismerkedő emberek mintha elfelejtenék azt, hogy a másik fél szintén emberi lény, akit a másik módon is megismerhet, és akár meg is szerethet. Mindegy, milyen módon ismerkedik össze két ember, a lényeg a két ember maga, nem az összetalálkozás módja. Ám ezt sokan nem fogják fel, és a direkt módon közeledő embert nem embernek, hanem valamiféle árucikknek tekintik, akit fel kell mérni, meg kell ítélni, aztán meg játszani a szerepeket, amikről valami hülye magazinban olvasott. És ugye mi az elsődleges, ami az ilyen módú ismerkedés közben megjelenik? A külső. Második helyen szorosan a szociális skill, azaz a "nagydumás" stílus, a lehengerlő modor, az alfahím eljátszása ésatöbbi. Ezek közül egyik sem olyan dolog, ami jelentős egy párkapcsolat működésében. Ezek közül egyik sem a valódi személyiség, csak a felszín, a látszat. És nem, attól, hogy valaki nem tudja/akarja előadni a nagydumás csábítót, még nem lesz rossz ember, sem béna.

És akkor eljutottunk oda, hogy egy nem kifejezetten jóképű illető (ide tartozik már az átlagos szint és attól lefele) és/vagy egy visszafogottabb, de nem gyökér személyiségű ember esélytelen ebben a módban, és nem azért, mert rossz ember lenne (mármint valójában, nem az elcseszett felszínes értékrend szerint). Ha meg nincs olyan szerencséje, hogy pont odaesik az útjába valaki, akivel összejöhetne, akkor így járt. Pedig a direkt ismerkedés egy remek lehetőség arra, hogy az ember a kezébe vegye a sorsát. Azt mondják, ha el akarsz érni valamit, tegyél, dolgozz érte - miért nem igaz ez az emberi kapcsolatokra is? Ott miért a sült galambot kéne várni?

Szóval most ott tartunk, hogy a valódi gyökér réteg mellé elkezdtek felgyülemleni a "nem gyökér, csak nem felel meg az elcseszett felszínes értékrendnek"-típusú emberek, és rohadtul - jogosan - frusztrálja őket az, hogy hülyeség alapján vannak rossz embernek titulálva. Mint amikor az introvertáltságot negatív tulajdonságként hozzák fel, vagy cikiznek valakit, mert nem partiarc.

Én egyetértek a 22-essel.

A nem túl jóképűnek is lehet barátnője, ha például a munkahelyén egy légkörbe kerül egy nővel és a fokozatos megismerés után egymásba szeretnek. Csak ugye ez a dolog nem mindenkinek jön össze így. Mert például, ha az iskolai éveit olyan helyen tölti ahol szinte csak fiúk vannak akkor nem tud így spontán megismerni lányokat, sokaknál így megy egy tovább a munka világában is. Nem feltétlen lúzer paraszt ő, csak egyszerűen nem kerül olyan helyzetbe ahol összejöhetne valakivel.

Hiába megy el bulikba csajozni, oda nagyban a külső megjelenés számít, szóval nem éppen helyes pasiként hiába rendes ő, ha a buliban van rajta kívül 30 férfi aki jóval jobban érdekli első benyomásra az ott levő nőket mint ő. Ott az sem sokat számít, hogy rendes jellem és kedvesen szólít meg egy lányt, mert az a 30 tuti pasi is többnyire kedvesen közeledik feléjük. Tehát egy ilyen bulis vagy utcai odamagyek elhívom randizni ismerkedésnél jócskán számít a külső. Ezáltal sok esetben joggal okolják sokan a külsejüket.

Egyet ertek #22, #23-assal. En is ebbe futottam bele, hogy ez a spontan ismerkedes eselytelen, amikor palyat valasztottam, ezt nem vettem figyelelembe.

Ha meg tarskereson eselyt sem adnak, rogton az elejen elkuldenek, erre eleg nehez mas okot talalni.