Szép lassan felőröl a magány. Van ebből kiút?

Nagyon magányos vagyok, az ismerkedési kísérleteim mind sorra kudarcba fulladnak. Hiába randizom egy lánnyal akivel van hosszú csókolózás visszamegy a volt barátjához vagy lemondja a randit vagy el sem jutok egy időpontig. Le merem szólítani a nekem tetsző lányokat de már semmi nem jön össze. Minden este azzal az érzéssel fekszem le hogy nincs mellettem senki akit átölelhetnék, nem nézhetek meg senkivel összebújva egy filmet, senkit nem tudok megölelni.

Arra mindig jó vagyok nekik hogy éppen a jelenlegi pocsék kapcsolatukról panaszkodjanak vagy arról hogy nincs senkijük és mennyire rossz így nekik hiába tudatosítom bennük még az elején hogy én nem ezt a szerepet szeretném betölteni és szívesen megismerkednék velük akár komolyabb szándékkal is, egyszerűen semmi, mintha nem is léteznék.

Fogalmam sincs mi a probléma velem, nem próbálok görcsösen ismerkedni, nem mozdulok rá mindenkire aki él és mozog csak ha látom hogy szimpatikus vagyok számukra. Már nem tudom mit csináljak, kezdem feladni és tudom hogy ez csak rosszabb lesz idővel. Nincs már kedvem újra és újra a köröket futni úgy hogy mindig én kerülök padlóra. Próbáltam mást is, nem foglalkozni a dologgal élni az életem de azt az érzést amit egy lány nyújthat úgysem pótolhatja semmi.

Volt már valaki hasonló helyzetben aki megtalálta a kiutat és nem úgy, hogy a kiút találta meg őt?

Férfi, 31 éves.