Egy nőnél elfogadott egy férfinél nem ha 30 éveden még szüleivel él és nincs egzisztencia kiépítve?

Árulja már el nekem valaki, hogy az mitől egzisztencia, hogy valaki egy albérletben él, de egy bojlert nem tudna venni, ha elromlana? Ez egy ál dolog, hamis, mely egyik percről a másikra lerombolódhat.

Egyrészt, másrészt, ha valaki a fővárosban él, szülői segítség nélkül nincs az az ember, hogy össze tudna szedni 15-20M forintot egy lakásra. Inkább élek anyámmal (és barátnőmmel) a szülői házban 150nm-en, garázzsal, udvarral, mint egy szutykos kis lyukban valahol józsefvárosban a putriban.

"Nem tudom, ezek utan valahogy nem tudom ferfinak nezni azt aki ilyet mond, hogy o nem birna egyedul xd"

A férfiak se egyformák, vannak érzékeny lelkűek, van akinek több szeretet, ölelés, vagy beszélgetés kell. Nem minden férfi olyan kemény, akiről minden lepereg, meg nem minden férfi folytja el az érzéseit, vannak, akik szeretnek lelkizni, érzelmesebbek, fontos, hogy ne legyenek egyedül. Na én pl. ilyen férfi vagyok és nekem jobb, ha mondjuk anyámmal élek és tudunk beszélni minden nap, jobb, ha legalább anyám átölel, meg foglalkozik velem, mint, ha mindenki fosna rám és nyomorognék egy kis lakásban egyedül. Nem az önellátással van baj, hanem a magánnyal, az egy férfinek is rossz lehet és sok nőnek is rossz. Neked nem rossz 11-es, ha elmész egyedül akár a világ végére is és lehet megélsz a jéghátán is, de sok nő nem, meg sok férfi sem szereti a magányt. Szóval én pl. ha el is költözök albérletbe, oda is anyámmal költözök, hogy legyen kihez szólnom, ne érezzem úgy magam a lakásban, mint egy rab a sitten a magánzárkában. A rabok között is van pl. aki becsavarodik, vagy depresszióba esik, ha sokat kell magánzárkában lennie.