A cigányoknál ez elfogadott viselkedés? Szerintetek mit szólnának a szülők? És mit néznek a cigány származásúak mikor férjhezadják a lányukat? Pl. Pénz, egzisztencia vagy csak hogy a lány kihez akar tartozni?
Ezt látta, ez van, itt nem csak a kislány a hibás, sőt!
Ne cigányozz, mert 2 cigány nem feltétlen ugyanaz a cigány.
A cigányságban 1 fajta réteg van amit az összes cigányfajta utál mégpedig az oláh cigány, ezek lopnak csalnak hazudnak, a többi nem. Ha ebből van a lány akkor érthető, hagyják fejlődni ahogy a szervezete halad, nincs irányítás terelgetés az életében, de férjhez általában úgy adják őket is hogy halálig...
Tökmindegy, hogy cigány, nem cigány. Nő és kész. Sok nő megteszi ezt, nem kell ehhez belekeverni, hogy milyen nemzetiségű. Persze, ez neked rossz, hogy vele csalt meg. Ehhez két ember kell, valószínűleg a férjed is benne volt, hisz a saját ágyatokban csinálta, ami még undorítobb, hogy ahhoz lusta volt, hogy legalább egy másik helyet keressen, hogy megcsaljon.
Vannak roma ismerőseim, ők annak idején, mikor a fiúnak feleséget kiválasztották, nem a pénz számított az tuti, mert elég szegény körülmények közül jött a lány. ( a fiú sem volt gazdag) ez már 16 éve volt, azóta is boldog házasságban élnek, dolgoznak, gyerekeket szépen nevelik.
Csak azért írtam ki hogy cigány vagy ha ez sértő akkor írom,hogy roma,mert azt szeretném tudni,hogy ők nem-e más szemléletben nevelik a gyerekeiket mint mi magyarok.Egyébként még nem volt bajom velük soha és remélem ezután sem,mert ha a férjem neki jó parti akkor vigye.Így aztán most sincs érdekellentét.
Arra vagyok kíváncsi ott gáz-e a 27év korkülömbség és a férjem üres pénztárcája?
"1 fajta réteg van amit az összes cigányfajta utál mégpedig az oláh cigány"
Egy újabb szakértő...
A Magyarországon élő cigányok jó része romungró, akik már nem beszélnek egységes cigánnyelvet, csak a magyart.
A férjem az ágyunkba hordta a csajt amíg én dolgoztam.
Már külön élünk,csitulnak a kedélyek csak a lány úgy csinál mintha megnyerte volna a főnyereményt és nem lenne takargatnivalója pedig mikor rájöttem kért hogy ne mondjam meg a szüleinek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!