Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tesznek a nők egy kapcsolatért/ban?
Nekem nincs barátnőm mert nem vagyok szép, és még alacsony is vagyok, kicsi répával.
A bátyámat elnézve egyre kevésbé bánom a dolgot. A bátyám szép magas srác illetve most már férfi, mindig ő volt a család büszkesége is, én pedig nem érdekeltem senkit. Ettől függetlenül jól megvoltunk, legalább a bratyóm törődött velem.
Volt több barátnője, nem mindegyiket ismertem, de ez a jelenlegi valami elképesztő. Azt kell róla tudni, hogy a tesóm előtt otthon lakott a szüleivel, dolgozni nem tudott mert sehova nem kellett, pedig valami közgáz sulit végzett amennyire tudom és az bizony elég keresett manapság. A tesóm mindenben sikeres igazából, kevés dolog van amihez nem ért. Szóval konkrétan 3-4 hónapig húzta ez a csaj az agyát mire összejöttek, bátyám teljesen belebolondult ebbe a csajba, akármennyire is próbáltam inteni ettől az egésztől. Most, hogy kapcsolatban vannak, a bátyám napi 8 óra után, pesztrálja a csaj kis kutyáját, takarít, főz, szekrétnyt cipel a csajnak ismerősének, stb.
Ezzel szemben a csaj nem csinál szó szerint semmit. Bátyám felhívott nem rég azzal, hogy a csaj megharagudott rá mert a tesóm meg merte enni azt a joghurtot ami a csaj az ő pénzén vett... Mondtam neki hogy páros lábbal kéne már fel és kirúgni, de erre elkezdte mentegetni. A csaj egyébként kifejezetten "jónő" arányos gazella teste van, szép arca és nőies a stílusa is. Szóval értem, hogy a tesóm miért vonzódik hozzá, de azt már nem, hogy miért tűri el azt amit a csaj csinál vele.
Egyébként a haverjaim is hasonló kapcsolatokban vannak, csak ott a csaj sokkal csúnyább általában mint a tesómé.
A csajt felszedni kész rémálom volt, azt utána csak a végtelen elvárások szinte az egész haveri körben. Nagyon kiábrándító.
Ne a tesód luvnyájából indulj ki!
Itt tényleg mindenki ennyire hülye?
A mai világban a nőknek nem igazán kell tenniük semmit egy kapcsolatért, sőt még dolgozniuk sem kell mert a férfiak eltartják. Sőt, legtöbb munkanélküli nő még büszke is magára, mert elvégzett egy semmirekellő büfészakot (lásd. közgáz), és ő egy diplomás nő és el kell ájulni tőle, még akkor is ha nem kell sehova.
Amúgy egy kérdés.. ez nem genetika? Hogy lehet, hogy a bátyád jóképű, magas, nagy szerszámmal.. te pedig csúnya, alacsony vagy és kicsi a farkad. Ezek mind genetikailag örökletes tulajdonságok, hogy lehettek ennyire eltérőek ha egyszer testvérek vagytok?
Nos, ilyenkor csak ennyit lehet irni, hogy hiaba szep az az alma, ha belulrol rohad. Egy jo test, csinos pofi es a tobbi nem szamit. Szanalmas.
Egyebkent oke, meg a testvered kapcsolataba ugy ahogy belelatsz, de a haverjaidnal kb. csak annyit tudsz amit ok mondanak. Lehet kozel sem igaz, a ferfiak amugy is szeretnek felnagyitani dolgokat.
Amugy ha arra gondolsz lelkiekben tamogatom a parom, orulok a boldogsaganak, sokat dicserem es ha van problema megbeszelem vele.
De nem hasznalom ki, ugyan ugy mosok, takaritok. Fozni, pedig o szokott.
Mi az, hogy mit tesznek a NŐK a kapcsolatért? Milyen nők? Minden ember más. Vannak nők és férfiak akik kihasználják a másikat, vannak akik nem. Ha szétnézel, a munkahelyek nagy részén kb hasonló arányban dolgoznak férfiak és nők. Akkor nem minden nő ingyenélő aki eltartatja magát, ugye? Amúgy tesód konkrétan egy lúzer akinek szép csak kell, ezért azt csinál vele a nő amit akar. Azért hála Istennek akad normál kapcsolat szép számmal ahol az emberek normálisan élnek egymás mellett. Ja, hogy azok átlagos emberek? Átlag csajok? Hát igen, ez van.
Téged meg ha a lúzer tesód boldogtalansága vigasztal....olyan is vagy.
Nagyon kiábrándito, hogy
- általánosítasz
- fogalmad sincs egyiköjük kapcsolatáril sem, mégis osztod az észt
- egy barátnöd sem volt, mégis okoskodsz
Én pl fözök, mosok, ügyeket intézek, fordítok (a párom csak angolul tud és Svájcban élünk), szeretem öt, támogatom érzelmileg, tanácsokkal...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!