Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Lányok, ha nem tetszik nektek...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányok, ha nem tetszik nektek egy pasi, miért nincs annyi gerinc bennetek, hogy ezt egyértelműen a tudtára adjátok?

Figyelt kérdés
Mert ebbe futok bele már nem az első alkalommal. Eleinte minden ok, úgy érzem, hogy megvan köztünk a szikra, elhívom randizni (személyesen, nem fészen b.z.skodok), aztán először nem ér rá, legyen akkor jövő hét, ami ha eljön akkor mégse jó, mert a családdal fagyizik, akkor a kövi hét, most beteg a kutyája...eközben készülök, mint a hülyegyerek, hogy mivel tegyek a kedvére, és szinte mindig pofára ejtés a vége. Egyszer olyan is volt már, hogy a plázában futottam össze a csajjal, miközben azt hazudta, hogy a mamáját látogatja. Teszem hozzá, ezt mindig olyanok játsszák el velem, akik olyan külsővel rendelkeznek, hogy látszólag minden ujjukra jut vagy 10 balek. Ez most egy külön faj, vagy legbelül minden lányka ilyen romlott, csak ha külsőre nem elég tetszetős és ezt tudja is magáról, akkor lejjebb vesz az igényekből, és nem szivat meg egy fiút sem? 19/f
2017. márc. 27. 19:45
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
77%
Szerintem tul eroszakos vagy es nem mernek egyertelmu nemet mondani.
2017. márc. 27. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 Bad G-Sus ***** válasza:
63%
balek vagy,amúgy meg a figyelmet élvezik á gessz
2017. márc. 27. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
49%
A lányok mindig egyértelmű jelét adják annak, ha egy pasi nem jön be nekik. Ha nem nyíltan, de nonverbálisan biztosan. Ha te nem ismered fel ezeket a jeleket, az nem a nők hibája, hanem a tiéd, mert tapasztalatlan vagy - mondom ezt férfiként.
2017. márc. 27. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 Bad G-Sus ***** válasza:
13%
ennyike
2017. márc. 27. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
54%
Még valami: itt nem csak a külsőről van szó. Van ugyanis olyan, hogy lehet, hogy nem vagy a nő esete, de ha ápolt vagy, és van egy megjelenésed, illetve a személyiséged jó, akkor nem fog elutasítani. Ha viszont valami ezek közül hiányzik, akkor ne várd, hogy valamit is akarjon tőled.
2017. márc. 27. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:
Köszi a választ, de az értelmezés neked sem az erősséged. Nem arra vonatkozott a kérdés, hogy miért utasítanak el, hanem arra, hogy miért húzza az agyamat, ha egyszer pontosan tudja, hogy nem akar randizni. Nem esne jól a sima elutasítás sem, de így a legmegalázóbb, hogy még hülyét is csinál belőlem. Amúgy igen, erőszakosnak mondanak, de csak a habitusom ilyen, és megváltozni nem fogok senkinek a kedvéért. Ápolt vagyok, mások nők szerint jól is nézek ki...
2017. márc. 27. 20:23
 7/11 anonim ***** válasza:
100%
Near, mik ezek a jelek?
2017. márc. 27. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
42%
Már nem azért ,de a pasiknak sincs...
2017. márc. 27. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
100%

Dehogynem.. Mind a 2 nemnél egyértelműen levehető, ha nem nagyon vagy a fogára. Tetszik nem tetszik, minden más csak rizsa meg körítés.


Pl nem vagy a fogára való és/vagy maga sem tudja mit akar:

elhívod randizni-> aztán nem ér rá->legyen inkább jövő hét-> majd ez sem jó->kövi->mikor esik le hogy hülyére vagy véve? -> beteg-> komolyan még készülsz rá? :D


Férfiaknál ugyanez:

Ha tetszel egy pasinak, akkor el fog hívni az a pasi, de minimum erősen érzed, hogy tetszel neki. Fölösleges vergődnöd nála, meg erőlködnöd. Ha bejössz neki, azt észreveszed, ha el akar hívni, akkor el fog, ha nem akkor meg fölöslegesen tipródsz, az unalomból és magány miatt magára erőltetésnek úgysem lesz boldog vége. Ez vica versa így van.


Szóval ha egy lány el akar veled menni, akkor nem fog ilyenekkel jönni, hogy " nem érek rá", vagy maximum meg is mondja, hogy most nem jó, ekkor tudnánk találkozni.

Beteg is lehet, de max 1 lemondott alkalmat lehet komolyan venni, és akkor is utána úgy illik, ha érdekel, hogy utána kitértek rá, hogy kb mikor pótoljátok.


Egyébként pasiért sem tipornék csak azért, mert mondjuk maga sem tudja mit akar. :D Az őszinte érdeklődést meg észre lehet venni.


A válasz meg hogy miért ilyen nyomorult sok, szerintem azért, mert maga sem tudja mit akar és húzza az időt, hogy azért ha ás nem, ott vagy te is.

26N

2017. márc. 27. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 Bad G-Sus ***** válasza:
9%
le vagyok pontozva pedig én mondtam meg a truet
2017. márc. 27. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!