Miért ilyen rossz érzés, hogy soha nem kellenék egy férfinak?

Egy olyan férfiról van szó, aki átlag életet él, van családja, gyerekei.

Akárhányszor találkozok vele elviccelődik teljesen átlagos dolgokról, semmi flört nincs benne, nyilván mivel házas és a feleségét szereti.

Viszont nagyon bánt a gondolat, hogy valószínűleg akkor sem kellenék neki ha az utolsó lány lennék a földön, biztos, hogy nem vagyok az esete, hiába vagyok fiatal.

Soha nem gondoltam volna, hogy csupán a folyamatos vigyorgása vonzóvá teszi számomra.

Tényleg nem kell semmi extra pasira gondolni, de a stílusa annál inkább...

Néha úgy érzem magam mint egy kamasz kislány, pedig 24 éves vagyok.

Nem akarok vele se flörtölni, se olyan vizekre evezni, mert ő már megtalálta a párját és foglalt, mégis mindennap várom, hogy újra lássam és ne kerüljük el egymást.

Más is érezte már azt, hogy örül a másik jelenlétének, de nem lép semmit mert tudja, hogy nem szabad és nincs is esélye?

Miért fáj ez az érzés ennyire?