Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek ha 163cm/65kg lennék, lenne esélyem megtalálni életem párját?

Figyelt kérdés
Mióta érdekelnek a pasik, mindig is 75-80 kg között ingadoztam, de az elmúlt 10 év tapasztalata szerint esélyem sincs normális férfiaknál. Udvarlók, párkapcsolatok persze voltak, de mindig meg kellett alkudnom. Sosem volt kikből válogatnom. Általában az alacsony, vékony férfiaknak tetszem, akik lelkileg nem voltak rendben, folyton rajtam vezették le a feszültséget, próbáltak irányítani, elvenni a maradék önbizalmamat. Fogyni sosem tudtam könnyedén, de mostmár csak ebben látom a megoldást, ha szeretnék egy szerető férjet, családot. 65 kilót tűztem ki célul, amit talán örök harccal, odafigyeléssel meg tudnék tartani. Kevesebb nem szeretnék lenni, mert úgysem maradna meg az eredmény amilyen hízékony vagyok. Ráadásul a bőröm sem feszes már most sem, főleg a karom, és a lógó melleim zavarnak, tudom ez csak rosszabb lesz ha leadok 15 kilót, de legalább ruhában egy formásabb, egészségesebb nő látszatát kelteném, és talán könyebb lenne az ismerkedés. Vagy szerintetek úgy is kövér lennék, és mindegy hogy kicsit kövér, vagy közepesen kövér, az a férfiak szemében egy kategória?
2017. márc. 6. 17:17
 1/9 anonim ***** válasza:
Én nem gondolom, hogy a külsődben van ennyire a hiba, és attól még nem fognak megoldódni a problémáid, ha lefogysz 15 kilót. Attól még nem lesz jól működő párkapcsolatod, hogy a partnered szívesen mutogat másoknak mert vékony vagy. Én sosem voltam vékony lány, 75-80 kiló körül vagyok én is, bár 10 centivel magasabb nálad, de érdekesmód sosem volt problémám a párkereséssel. Szerintem először nézz magadba és gondold át, nincs-e valami belső gát benned.
2017. márc. 6. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Egyaltalan nem mindegy, mert van akinek a kicsit ducibb nok meg tetszenek, az arcod is sokkal szebb lenne es az alapbol fontosabb, mint a test. 80 kilosan nyilvan nincs olyan szep arcod, a pufokfej senkinek nem all jol.
2017. márc. 6. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
Ha csak az számítana...
2017. márc. 6. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
48%
163/55 jobban hangzik.
2017. márc. 6. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:

Sajnos ez a kicsi túlsúlyod már megmérgezte az agyad és nagyon nehezen tudja majd kitörölni a kövér képet az fejedben magadról. A fogyás dicséretes de ez így nem lehet csak úgy belőni 65kg ahogy te gondolod. Lehetsz te 80-90kg is jó nő ha olyan az alakod és jól ki vagy gyurva. De lehetsz te kedvesbé szemre való 65kg is.

Mert nem a szám számít hanem, hogy mennyire vagy edzett és jó formában. Mert ugye mint te is tudod 1kg zsír sokkal nagyobb mint 1kg izom. És teljesen máshogy is néz ki. Sok edzésre van szükség kis odafigyelésre étkezés terén vagy akár étrendre is. De amúgy meg hidd el ha egy kis plusz van rajtad az sose baj, nem muszáj neked teljesen szalkasnak és nádszál vékonynak lenned.

2017. márc. 6. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
Igen.., akárcsak most is.
2017. márc. 6. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
36%
Nem, akkor lenne esélyed, ha kevésbé lennél válogatós.
2017. márc. 6. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

a testsulyon a legkonnyebb valtoztatni a kulsot illetoen, par het/honap alatt megvan.


de nalad a fejben van a baj.

2017. márc. 6. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Sokat segítene, ha 55-60 kg lennél, az biztos
2017. márc. 7. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!