Nők, Őszintén! Nektek mennyire zavaró az ha kiderül egy fiú/férfiról, hogy nagyon jólelkű?

Amit te leírsz abból nekem az jön le, hogy ez egy fiatal fiú, aki feladja önmagát és a barátnőjét is túlságosan isteníti ahhoz, hogy hajlandó legyen megismerni.

Erre a jó önismerettel bíró nők azt fogják mondani, hogy túl sok. A többi nő azt, hogy neki pont ilyen kell. De ha megkapják, akkor valami hülye okkal dobják, maguk sem tudják miért.

Erre mondjuk, hogy tökéletes, első ránézésre.

Ha képes a pasi mindig megújulni,valami izgalmat hozni a kapcsolatba akkor oké, de szerintem ez a fajta tökéletesség unalmassá válik egy idő után.

Ez a férfi milyen nőre vágyik igazán?

Nem a küzdelem hiányozna ebből, meg nem is baj az, hogy "ennyire megkapom". Az zavarna ebben, hogy a leírásból úgy érzem, piedesztálra emeled a párod, önkéntesen alárendeled magad neki, így esélye sincs egy egyenrangú kapcsolatnak. Az a rész engem kifejezetten irritálna, hogy "sosem veszekedne veletek igazán, ha valamin összekaptok mégis akkor is ő megy oda békülni", basszus, akkor jöjjön oda békülni, ha ő volt a hunyó, ha én hibáztam, akkor adjon időt magamnak is rájönni és bocsánatot kérni- mert megteszem, ha nem is azonnal. Az egy kicsit ijesztő, hogy "Ha vele egy légtérbe vagytok állandóan csak titeket néz", egyébként ezeket leszámítva azt mondanám, hogy a legtöbben hasonlóra vágynak.

Kicsit visszafogod ezeket a dolgokat, kiállsz magadért, felvállalod a konfliktusaidat, esetleg a saját életed mellette is éled, és főnyeremény leszel. Ez így, ahogy leírtad, valóban túl sok, de kisebb mennyiségben már egyáltalán nem zavaró. Sőt.

Ez nem jólelkűség, hanem társfüggőség. A hideg rázna ha a barátom állandóan rajtam csüngne, meg tucatszámra csinálná rólam a festményeket.

Egy kapcsolatban nem kell az állandó egymáson lógás, kötelező bókolás, egy légtérben a másik arcába bámulás a jó. Nem ettől működik a dolog, csak a másik idegeire mégy.

Parom nem erzelgos, de nagyjabol passzol ra a leirasod, mondjuk a jolelkusege szerencsere csak a csaladtagjaira (egy batyja van es az anyjuk), a kozeli baratokra (1-2 szemely) es ram vonatkoznik, szoval nem egy szeretetszolgalat akit barki kihasznalhat.

Szoval nagyjabol felfedezem a leirasban a paromat, de megsem, mivel en nem tudnam ot ilyen csopogosen leirni, szoval azt mondanam, ez mar talan egy cseppet sok lenne. Mert mondjuk amit te irsz, annak mar egy picit papucs hatasa van.

Nm egészen értem a kérdést, ez miért lenne zavaró?

Mondjuk a leírásod alapján a pasi még lehet társfüggő, behódoló pincsikutya is, meg egyenrangú partner is, ha utóbbi, akkor az tök jó, a párom is ilyen, és nagyon boldognak és szerencsésnek érzem magam mellette.

De azért ha teljesen alárendelné magát nekem, CSAK rólam szólna az élete, elnyomná a saját személyiségét miattam, az nagyon zavarna, sőt, kizáró tényező lenne, de ezek, amiket felsoroltál, simán teljesíthetők a saját személyiség megtartásával, és egyenlő partnerekként, úgy pedig nagyon-nagyon-nagyon jó dolog. :)

Nyilván lesz mondjuk, akinek túl sok, de úgyse tudsz mindenkinek megfelelni, szóval legyél olyan ahogy jól érzed magad, aztán majd találsz magadhoz illő párt.

"Nem ettől működik a dolog, csak a másik idegeire mégy."

Nézd, ez személyes ízlés kérdése, én meg a sok "önálló, független" embertől kapok sikítófrászt, aki állandóan lerázza a párját, mert neki egyedül kell lennie mindenáron. :D Egyik fajta kapcsolat se jobb vagy rosszabb, egyedül akkor van baj, ha az ember nem magához illő párt választ - a kérdezőnek csak egy hozzá hasonlóan romantikus, ragaszkodó lányt kell találnia, aztán kész.