Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti is csalódnátok ebben a kis. Lányban? Miért ilyenek a nők? 19f
Hónapok óta próbáltam közelebb kerülni egy lányhoz aki évfolyamtársam. Pici, formás, szép arcú kitűnő tanuló okos kedves vicces lány. Folyamatosan közeledek hozzá, nem mondta meg soha egyértelműen, hogy nem érdekelném inkább azt mondta, hogy neki idő kell egy kapcsolathoz, hogy mással lefeküdjön stb. Szokásos tudjátok.
Ecsetelte nekem már, hogy neki milyen fiú kell. Okos, magas, normális gondolkodású, kék szemű, szőke ez nagyjából illik is rám. Eddig a legtöbb amit kaptam tőle egy csók volt, azt is csak részegen egy buliban, de a többi fiú sem tudja a közeléből meghódítani mert "neki elege van a pasikból, neki nem kell pasi".
Erre egy hétvégi buliba ahová együtt mentünk -mint utólag kiderült- megkuratta magát egy nagyképű tahó kockahasú Calvin Klein boxeres alacsony barna bőrű sötét hajú sötét szemű trógerrel. Talán az álom pasi leírásából csak az stimmelt, hogy pasi. Mindezt úgy, hogy állítólag 1 éve nem volt férfival. Láttam őket egész este a csávó egy pillanatra nem vette komolyan, sőt állítólag mondta is neki, hogy neki Pesten modell barátnője van úgyhogy csak egyszeri alkalom lenne. És BELEMENT!!! Ezzel a szöveggel egy elméletileg normális intelligens lánynál bevágódott és megcsinálta.
Nekem ezekután senki ne mondja azt, hogy a nők nem k_vák és nem kaphatóak bármikor egy menetre ha van rá alkalmas "alfahím". Igaz, hogy fiatal lányokról beszélünk de már nem tinikről, és szerintem idősebb nőknél ez még csak durvább ugyanis náluk jobban ketyeg a "biológiai" óra.
Én akkorát csalódtam a csajban, hogy már nem is érdekel, ha térden állva könyörögne se akarnék tőle semmit. Undorító ahogy viselkedett, mindenkinek játssza az erkölcsöset erre tessék. Calvin Klein alsógatya jaaajjj :))) Kocka has :)))) Ez kell a nőknek. A legszánalmasabb, hogy a csávó azóta vissza ment pestre a csaj meg ki van akadva mert hát legalább szavahihető kuróhímként betartotta, hogy csak egy alkalom lesz sajnálom. Így járt. Szánalom. Most komolyan erre van más szó?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Amúgy hozzátenném, hogy senki sem tökéletes. Azért mert hibázott egyszer, de amúgy a jó úton szeretne lenni, de egyszer lecsúszott, még haragot tartani nem feltétlenül kell.
Persze érzelmileg üthet az ilyen az biztos.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Fiam! Jól jegyezd meg, két féle nő létezik a világon!
Az egyik az, amelyik ad számlát dugás után. A másik meg nem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Hát ha te hónapok alatt nem jöttél rá, hogy nem kellesz neki, akkor értem, hogy csalódott vagy.
Az azért nem háborít fel, hogy részegen lesmárolt... akkor kellett volna nyomulnod.
De mindegy. Most, hogy leírtad a nőket, akkor a pasik jönnek, vagy mi ebben a közlés?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mindenesetre, odamennék hozzá, akár négyszemközt akár a barátai előtt él elmondanám neki!
Figyelj csak te! Igen te! És csak rá nézel!
Én veled komolyan gondoltam, de te nem tiszteltél engem, nem tisztelted az időmet! Összefeküdtél egy jöttmentel egy buliba! Undorítónak tartalak! Ezek után soha többé nem akarok hallani rólad! És hagyd ott!
Ne aggódj szégyenében átfogja gondolni mit vesztett, és vagy megkeres, mert felértékelödsz a szemébe, vagy a szégyentől többé rád se mer pillantani!
De igen is álj ki azért amit gondolsz! Ha jó ügy akkor ne rejsd el! Ha pedig hibát követsz el azt is vállald!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szerintem pont az lenne a hiba, ha ezt csinálnád.
Ostoba lázadó, dacos kis kamasznak tűnnél, aki hatásvadász szöveggel próbálná felhívni magára a figyelmet.
Csillapítsd le a dühödet, és írd le magadnak. De őt ne bántsd azért, mert Te azt hitted róla, hogy tökéletes. Nem az. Ez nyilvánvaló, hiszen ember. Elmondhatod neki a véleményed, de ne gyökér módjára, aki a barátai előtt akar drámázni és beállítani magát mártír hősnek, hogy húúú, de oda mondta, mert Neki fájt, hogy mit tett a lány. Hát kérlek ha tényleg normális a lány, akkor neki még jobban fáj belül, mert ő tette.
Ne légy látványosan szenvedő mártír. Cselekedj érettebben, higgadtabban, megfontoltabban. Ne azért cselekedj, hogy bánts másokat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Gondolom valóban normális ha egy buliba ennyi telik tőle!
Szélsőségek kozött játszol. Persze hagyhatod szónélkül, de nem valószinű hogy a csajnak felnyílik a szeme ha ráhagyod. És akkor nem fog változtatni! Nem kell szenvedni, meg mártírt játszani. Csak közölni vele szépen, hogy csalódást okozott neked, ezért felejtsen el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!