Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A mai világban szerintetek sem lehet már az kifogás, ha egy nőnek van pasija, és ezért "nem szabad" nála próbálkozni?
25 éves vagyok, azt figyeltem meg, végiglapozva facebook-on, eddig kb. 170 osztálytáram vagy csoporttársam volt, és a korombeli lányoknak 90%-ban van pasijuk. Rengeteg olyan volt már, hogy "foglalt" volt a csaj, ezért nem próbálkoztam nála, aztán 1-2 hónap múlva másik pasija lett. És olyankor meg dühöngtem, hogy az az új pasi lehettem volna én is, ha nem szartam volna le, hogy kapcsolatban van. És azóta is rengeteg ilyet látok, hogy egyik hónapban még dúl az "igaz szerelem" két ember között, legalább is facebook-ra ezt posztolják, sőt jegyben is járnak, aztán a másik hónap meg szétmennek, rendszerint egy másik pasi miatt.
És azt a maradék 10%-ot akinek ebben a korban nincs pasija, azt is meg lehet nézni, hogy miért nincs. Többnyire nem azért, mert csúnya, mert a csúnya nőknek ugyanúgy akad pasi, mint a szépeknek. Az egyetlen ok az lehet, hogy nagyon súlyosan lelki beteg, kibírhatatlan és senki sem jó neki.
Ha arra várok, a mai világban, hogy egy nő "szabad" legyen, akkor magányosan fogok megöregedni? Szingli pasiból tengernyi van. Szerintetek sem lehet már ez kifogás, hogy jaj van pasija egy csajnak, mert így akkor halálomig várhatok?
Végül is olyan nővel is próbálkozhatsz,akinek van valakije,csak ne csodálkozz,ha jobb fizikumú pasit fog ki nálad és ripityára veri a fejedet.
Amúgy több a lelki beteg férfi,mint gondolnád,evolúciós oka is van.Ugyebár a nők legtöbbje normális esetben ki tudja kellően panaszkodni magát,hogy mérsékelje a terheltségét,míg egy férfit ezért igen kinéznének,mert csak nem vagyunk sehol sem egy skandináv országhoz képest,maximum negatívumokban vagyunk egy szinten.Meg a legtöbb férfi az valahogy próbálja elfeledtetni a problémáit,mert fél,hogy ha annyit beszélne róla,mint egy nő,elküldik a francba,ahelyett,hogy meghallgatnák.Na meg ha szorul a hurok a nyakuk körül,akkor se kérnek a legtöbben segítséget.
Alapvetően az a baj, hogy sokan kapcsolatfüggők. Ez annyit tesz, hogy még a szar kapcsolatban is bennragad, de már elcsavarható a feje.
Az lenne a legjobb ha a szar kapcsolatokból kilépnének az emberek, akkor ez a 90%-os arány nagyon gyorsan lezuhanna úgy 30-40% körülire.
Viszont szumma szummárum pont ezért nyilván érdemes próbálkozni, de azért nem a levegőbe pufogtatni, aki szar kapcsolatban van, azon látszik is és érdeklődik is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!