Mi értelme van a szexen kívül az emberi kapcsolatoknak?

11. válaszolónak: szóról szóra pontosan átéltem amit leírtál. Egyszer maximálisan nagyon durván, és utána több lánnyal is, bár sajnos már nem olyan intenzíven mint elsőre. Vannak érzelmeim, az más kérdés, hogy nem tudom helyén kezelni őket mindaddig, amíg teljesen meg nem értem őket.

Próbálok pontosítani, úgy látom túl szélsőségesen fogalmaztam meg a kérdést.

Az emberközi kapcsolatok terén különböztessünk meg három tényezőt: mi célból, mi okból, és hogyan. Mi célból akarok emberekkel érintkezni, mi az oka ennek és hogyan tudom ezt megtenni.

A cél mindig is megvolt. Ez az egy belülről fakad. Valamiért vágyok az emberek társaságára. Egyszerűen úgy érzem, hogy szeretnék más emberekkel lenni, kommunikálni, feloldódni egy társaságban.

A "hogyan" nem jött magától. Gyerekként teljesen alkalmatlan voltam a beilleszkedésre, viccen kívül megbuktam volna játékból oviban ha leosztályozzák. Gyerekként a gyógypedagógus segített, tinédzserként saját magamon segítettem.

És most az okot keresem. Valamilyen okból nekünk, embereknek kellemes a társaság, valami vonz minket a másik emberhez. De mi ez? Pont azért írtam ki a kérdést, mert nem akarok beletörődni, hogy mindent a szex és a pénz magyaráz.

Az autizmusról: a társas létnek vannak szabályai, ezeket megtanulhatjuk, de vannak improvizációra épülő részei, például, hogyan találd ki spontán mit kell csinálnod egy csapatsportban egy adott szituációban, vagy találj ki most egy néhány mondatos mesét. Ezek a legtöbb embernek könnyűek, de én ezekben a helyzetekben teljesen elveszek. Röviden: a szabályok között otthonosan mozgok, az improvizáció idegen terület. Ennyiben merül ki a betegség. Hálás vagyok a sorsnak hogy nekem csak a legenyhébb változat jutott. Ez egy nagyon széles spektrum, van akin alig lehet kimutatni, van akinél egy-két tünet jelentkezik. Van olyan aki emberfeletti képességekkel rendelkezik, pl számolás vagy memória, van olyan aki sose tanul meg beszélni, van aki agresszív mindenkivel szemben...

Az empátiáról: ne keverjük össze az empátia hiányát a bűntudat hiányával.

Autistáknál van empátia, de nagyon korlátozott és nehézkes, az alapvető arckifejezéseket azért felismerik. Előfordul, hogy nem tudják hogy megbántanak valakit, nem esik le nekik hogy a másik mit érez, ha nem kapnak egészen egyértelmű jeleket. Viszont ha utána elmagyarázzák neki, hogy itt mit érzett a másik ember, mit csinált rosszul és miért, akkor megbánást és bűntudatot fog érezni és egy életre megtanulja helyesen kezelni az életnek azt szegmensét.

Pszichopatákra jellemző, hogy halálpontos empátiájuk van, pontosan tudják, hogy a másik mit érez, és ez nem zavarja őket. Gátlások nélkül tudnak átgázolni, tönkretenni és kínozni, mert nincs bennük bűntudat. Ez egy másik betegség: nekik meg a bűntudatért felelős agyi terület sérült. Tudják, hogy társadalmi normákba ütközik amit tesznek, erre annyit mondanak: és? Remekül tudják titkolni, viszont ott lehet őket tetten érni, hogy sose tanulnak a hibáikból, ellentétben az autistával, aki azonnal korrigál, már ha szellemileg képes rá.

Köszönöm a válaszokat, kezd összeállni a kép:

Vannak bizonyos magasabb rendű lelki szükségleteink, például elmondani mi történt velünk, megosztani a gondolatainkat, jól esik ha valaki kijön elém ha hazamegyek. Ez a Maslow-piramis egyik kategóriája ha jól tudom.

Szóval a másik ember szükségletek kielégítésére való? Ez még nem teljes magyarázat, mert eszerint a másik ember olyan eszköz mint a kaja vagy a biztonságos otthon, csak a piramis egy magasabb szintjén. Ez azért nem fedi a valóságot.

De most tegyük hozzá azt, hogy a másik iránt kötődés alakul ki idővel, olyan kötődés mint egy barátság vagy egy intim kapcsolat, ami miatt különlegesnek érezzük a másikat. Holott biztos vagyok benne hogy van a világon 5000 ember aki pont ugyanolyan mint a barátom vagy a csajom, mégis az az egy különleges számomra és nem cserélném le. Mert különlegessé teszem az együtt töltött idővel! Nem, dehogy, az idő nem elég... Azzal, hogy megosztjuk egymással az életünket, hogy közös dolgaink vannak, hogy befektettük a kapcsolatba az életünk egy részét, az teszi különlegessé a másikat!

Jó de minek kötődés? Most írtam hogy alakul ki, de mi célból? Attól tartok, hogy evolúciós okai vannak. Kötődés figyelhető meg a kutya és a gazdája között is. Ha a kutya evolúció eredménye, akkor a kötődés is az, tehát akkor van anyagi haszna a kötődésnek. Egyszerűen jobban túlél az, aki alkalmazza a kötődés nevű technikát... A mai modern világunkban is jobbak a túlélési esélyei annak az embernek, aki képes kötődni a másikhoz, mert jobban ki tudja elégíteni a magas rendű lelki szükségleteit, és ettől boldogabb, attól pedig egészségesebb lesz.

Szóval ott tart a gondolatmenet, hogy az állatvilágból megmaradt túlélési ösztön okozza az emberi kapcsolatokat. Ez a magyarázat lehet teljes értékű, de szerintem elég lehangoló, valakitől valami ötlet hogyan tovább?