Mi az emberi lélek értelme? Útja a földi életben?

Minden vallás máshogyan magyarázza a lélekfejlődést.

A Buddhizmus szerint a lélekfejlődés célja elérni a nirvánát. Egy lélek addig reinkálódik, amíg el nem éri a lélek fejlettségének azt a szintjét, ahol beléphet a legnagyobb boldogságba (nirvána).

A katolikusok szerint nincs reinkarnáció, hanem az adott földi életben elért lélekfejlettségi szint határozza meg, hogy menyországba vagy a pokolra (örök kárhozatra) jut a lélek.

Ha filozófiai szempontból (ha legmélyebb meghatározást vesszük) akkor az élet értelme: semmi.

Sok vallásban az ember központi szerepet tölt be az isten tervében, viszont a tudomány által felderítve mind térben és mind időben valójában elhanyagolható a léte.

Ha nem veszünk adottnak semmilyen tézist, és végig kérdezed magadtól, ameddig csak tudsz válaszolni arra kérdésre, hogy „miért?” és „az miért?”, és „az miért?”, akkor a végére elfogynak a válaszok.

Talán ilyen marad a végére, hogy: „hát.. a boldogság, szeretet, vagy materiálisabb szempontból a túlélés, stb… , de ha ezeknek a miértjét is megvizsgáljuk, akkor kívülálló szemszögéből az értelme igazából semmi.

Viszont „filozófiai valóság” szempontjából: az életnek a jelentése: semmi, viszont a kijelentés része az életnek, tehát a kijelentésnek sincs értelme. Az így kialakuló paradoxon megtöri a csak két végletben való gondolkodást (a van és a nincs között). Gyakorlatibb szemszögből: közhelyesen, de az életnek az az értelme, amit te adsz neki. Viszont te is része vagy az életnek, így ha te adsz neki értelmet, akkor valójában értelmezhetetlen: Valami aminek nincs értelme, értelemet ad valaminek? Az élet útja az, amit te annak tartasz, mert az a te valóságod, és a te értelmet adásod , ami teremt egy élményt erről magadnak, és ezáltal része lesz a valóságnak. Az álom is valóság. Egy valódi álom. Nem tudom mennyire volt érthető ez a példa. Természetesen ez csak filozófiai álláspontom, a gyakorlatban az életet ilyen felfogással nehéz, vagy inkább lehetetlen élni, de nincs is rá szükség mivel az alap absztrakcióba teljesen beleillik, hogy nincs értelme az életnek, de mi adunk neki valamit aminek ugyancsak nincs jelentősége és ezáltal teremtődik egy saját valóság, ami egy olyan valóság aminek ugyancsak nincs értelme. A boldogság, mint élet értelme meghatározás azért komplexebb, mert a boldogság fogalmát összekötik az emberek az örömmel. A boldogság a megelégedettség érzete, ami viszont csak akkor tud jelen lenni, ha nem törődsz vele (paradoxon). Miért akarnál boldog lenni, ha jelenleg éppen nem vagy az. Tehát a boldogság iránti vágy generálja azt, hogy soha nem tudod igazán boldognak érezni magadat. Ha éppen mégis, akkor előbb utóbb vagy vége lesz, és/vagy jön az az érzés, hogy előbb utóbb vége lesz, és ez csökkentheti magát az érzetet. A boldogság kizárólag annak függvénye, hogy mennyire vagy hajlandó tolerálni azt amit úgy hívnak, hogy boldogtalanság. Az életben nem kötelező boldognak lenni. És ha már ezt figyelembe veszed, akkor sokkal boldogabb leszel, ugyanis lekerül a válladról az a teher, hogy boldognak kell lenned. Ha úgy tetszik legalább azért nem vagy boldogtalan, hogy boldogtalan vagy. Nem tudom volt-e ennek valami értelme? :D

Mind minden mást(főleg)ezt sem lehet kiragadva, önmagában vizsgálni, csak is egységeben.

A SZELLEM, LÉLEK, TEST hármas egységét, kiegészülését, egyensúlyát, egymásra utaltságát kell felfedezned, megertened...

Ma nem csak a tudomány, hanem az egyházak egy része is tagadja a lélek létét, keveri a szellemmel.....

A VILÁG LELKETLENEDIK...,

Amennyiben kiragadod a szellem lélek tes hármasság közül a lelket, amásik kettő összevész, "lelketlen" együttműködésbe kezde pont azt teszi amit ma a világban tapasztalsz, hogy KITALÁL(SZELLEM), VÉGREHAJT(TEST), és az sem számit hogy ebből akár tömegpusztitó fegyver lesz, hisz nincs lelke(lelkiismerete)ki szólna ha rossz útra tér.

Hitem, és véleményem szerint a lélek létezik, és tapasztal sok sok életen át mig mindent kiégetetve magából tiszta fénnyé szeretetté válva visszatér teremtőjéhez, az örök fényhonba.....

Én a materialista megközelítéssel nem értek egyet. A materializmus téziseit épp úgy, ahogy a vallási téziseket soha senki nem bizonyította. Csak azért, mert neves tudósok kijelentettek dolgokat, még nem jelenti azt, hogy azok igazak. Egy link, amit érdemes meghallgatni a témában:

https://www.youtube.com/watch?v=LAtm-qE5kgA&list=PL1bzophwvk..

És még egy az iskolarendszerrel, és oktatással kapcsolatban.

https://www.youtube.com/watch?v=DKoV6xpr2so&index=10&list=PL..

Persze, mindenki azt hisz, amit akar. Ha valakinek könnyebb úgy élnie, hogy nincs értelme az életének, az éljen úgy! De én nem hiszek a materializmus nyakatekert, és soha nem bizonyított kijelentéseiben. Meg abban, hogy Wilhelm Wundt okostojás "állítólag" bebizonyította, hogy nincs lélek. Hisz e célú kutatásait sohasem mutatta be a nagy nyilvánosság előtt.

Az élet értelme az, hogy az ember megfejtse az értelmét. Nyilván, mint ahogyan az az előttem szóló bölcsek hozzászólásaiból is kiderül, sokféle elmélet létezik. Jómagam az indiai spiritualitás megszállottja vagyok.

A hindu gondolkodásban pedig az első kérdés az, hogy ki vagyok én? Ha már tisztában van az ember valódi önazonosságával azaz, hogy nem a testével azonos, akkor már jóval előbbre jut a többi alapvető létkérdés megfejtésében is.

Ezzel kapcsolatban egy indiai tanító közérthető és szívhez szóló gondolatai itt olvashatók: [link]