Lányok/nők, mit gondoltok, mi lehet az oka annak, hogy nagyon sok férfi sikertelen a lányok/nők terén?

Szerintem az egyik ez a tipikus áldozat mentalitás. Ha valaki úgy áll hozzád, hogy neked egész életed egy Én pici pónim rész volt, neki bezzeg szenvednie kellett... pedig én is gyomorgörccsel mentem be, és mai napig emlékszem a 3 lány nevére, akik pokollá tették az életemet, meg a srácéra, aki rugdosott, miközben a földön feküdtem.

De nyilván ők sokkal jobban szenvedtek.

A másik az, ami nemtől függetlenül mindenkinek baja: azt hiszik, hogy másoknak az velük a baja, ami nekik önmagukkal baj.

Pl. tiniként kövér voltam. Ha valaki - nem, nem jó pasik, kövér lányként eszemben nem volt ismerkedni, tehát nénik, anyukák - nem ült le mellém, akkor tudtam, hogy azért van, mert kövér vagyok. Azért volt? Lehet, hogy egy-két esetben igen, de túlnyomó többségében nem.

A húgom mindig önbizalomhiányos volt, mert aknés pattanásai voltak tinédzser korában. Már felnőtt, tiszta arccal, néha jön ki egy alig látható pattanás, de ha valaki megnézi, pánikba esik, hogy most mindenki emiatt nézi.

Úgyhogy mindent kivetítünk másra. Ha nekem önbizalomhiányom van, mert szerintem nem keresek jól, akkor ha nem jön össze valakivel, azt mondom, emiatt volt, hisz NEKEM ez a legnagyobb hibám a saját szememmel.

Tehát főleg az önismeret hiánya.

Már leírtam máskor is.

Azért, mert a fiúk nem találkoznak kudarcélménnyel és nem tanulnak meg semmiért küzdeni. Ez köszönhető a mai gyereknevelési elveknek, ahol majomszeretettel KELL csüngeni a gyereken, mint a szájába raknak, első büffentésre megkap mindent.

Megfejelve azzal, hogy a számítógépes játékok előtt nőnek fel, ahol ugyanez van: a jutalomközpont folyamatos ingerlése, hogy állandó legyen a sikerélmény, kevés energia befektetéssel, elvégre akkor használod a játékot jó sokat.

Ráadásul a virtuális térnek és a bődületes mértékű pornónak köszönhetően irreális elképzeléseik vannak a nőkről is, és a csajozásról is. Miközben kimarad az életükből, hogy egyáltalán találkozzanak lányokkal élőben: nincs baráti társaságuk, akikkel összejárnak, fiúk-lányok vegyesen, jó esetben egy haver akad, de az is egyre gyakoribb, hogy az sincs. Egyedül vannak, és a virtuális térben élik az emberi kapcsolataikat, ahol nincs metakommunikáció.

És akkor adva van egy srác, aki menne csajozni 20 évesen, miközben egyszerű emberi, baráti kapcsolatok kialakítása sem megy.

Ráadásul alapvetően téves elképzelései vannak az egész ismerkedésről. Azt hiszi, ha 10 nőhöz odamegy, akkor az elég a sikerhez. (Elég a fenét, még a sokat irigyelt "alfahímek" is több csajnál futnak egy kört, mire egynél sikerük lesz!)

Aztán érik őket az első kudarcok, amivel nem tudnak mit kezdeni. Úgy élik meg, ha egy csaj nemet mond, ahogy más egy kapcsolat utáni szakítást. Több napos önsajnálat, mindenki hibáztatása, a másik hibáztatása, stb. Végigmennek a teljes "gyászon", amin más egy kapcsolat elvesztése után.

Aztán tíz ilyen "tragédia" után feladják az egészet.

Főleg akkor van ciki, ha képtelenek felfogni, hogy milyen csajoknál lenne esélyük. Pl. ez a "nekem mindegy, csak arcra ne legyen csúnya, és ne legyen kövér". Basszus, hát a magyar nők 2/3 túlsúlyos, már ki is esett, és a maradékból is csak a szép arcúak jöhetnek szóba, és csodálkozik, hogy a szép arcú, jó alakú csajoknál meg tényleg folyamatos a próbálkozás.

Na, vajon miért?!

És akkor ehhez jön a másik fele.

A csajok abban nőnek fel, hogy a családfenntartója és összetartója anyu, aki mellette a munkahelyén is helyt áll. Aki nem beteg, nem nyafog, nem éhes, nem fáradt: egy betonkemény nő, akinek természetes, hogy ha kétszer annyit kell az asztalra letenni, mint a férfiaknak.

És a mai csajok is ilyenek: tanulnak ezerrel, fősulin hajtanak a jobb szakokon, mellette dolgoznak, közben figyelnek a külsejükre is, élik az életüket, és ha jön egy pasi, akit megkívánnak, akkor felszedik. Ennyike.

Azt csak ti látjátok úgy, hogy "sok apuci pici hercegnője", főleg ha apuci lelépett már 3 éves korában, azóta is anyja egyik hűtlen kantól tántorog a másikig.

Két véglet van. Az egyiknek eszébe se jut férjhez menni és szülni. Elég, ha van egy kis szex, azért a kis kolbászért nem tart egy egész disznót. Nincs szüksége férfira máshoz, csak szexre. Ehhez meg, uram bocsá, hadd válasszon már olyat, aki külsőre bejön neki...

A másik véglet, aki igenis nőként is ki akar teljesedni minden szinten, családot és házasságot akar, lehetőleg 42 éves kora előtt. Erre nem fog elkezdeni kínlódni egy olyan 25 évessel, akinek még anyu beviszi a kakaót, és eszébe sincs elköltözni (tudjuk, tudjuk, addig is spórol, épp csak pénze nincs).

Az ilyen csajok jönnek össze 30 feletti pasikkal, akikben több a fantázia: van normális állása, önálló, nem most kezd el megküzdeni az első szakadt Suzukiért, és saját maga is vágyik már arra, hogy megállapodjon. (Ennek mellékága, akit nem zavar, ha épp foglalt a pasi, ha úgy látja, hogy férjnek és apának jó, akkor gátlástalanul rányomul és megszerzi.)

Vagyis nagyon sok hasonló korú csaj nem veszi a mostani pasikat komolyan, amiben azért van némi realitás.

#4

Azt hiszed, lányok között nincs ilyen? Dehogynincs. Minden reggel rettegtem a suli felé menet, és minden nap bőgve mentem haza. Kiközösített az osztályom, a többi osztályból is sokan rajtam röhögtek, ha valamelyik fiúval picikét is kedves voltam, akkor egy hónapig visítva röhögtek rajtam, hogy "nyomul a gyökér lány". A cuccaim megrongálása, ablakon kidobálása mindennapos volt, amiért persze otthon én kaptam.

A pasik undorodtak tőlem, barátaim nem voltak, mert a lányok meg furának tartottak, a családom utált (szüleim karácsonykor meg szülinapomkor hozzámvágtak valami drága kacatot, és fél évre le volt tudva a törődés... még néha üvöltöztek velem, meg siránkoztak, hogy mennyivel sz--abb ember vagyok, mint az egyik osztálytársam, mert ő mennyivel okosabb és szebb nálam, bár ő lenne a lányuk).. az első férfi, akit érdekeltem, az a tanárom volt, aki molesztált.

Gondolkoztam rajta, hogy így nem lehet élni, és végeznem kéne magammal. Sokszor gondoltam erre. Azóta se tudom, hogy azért nem tettem meg, mert gyáva voltam, vagy pont azért, mert nem voltam gyáva.

De inkább összeszedtem magam. NAGYON nehéz volt. 5-6 évbe telt, de most már úgy érzem, van önbizalmam, és nagyjából egészséges a lelkivilágom. Érdekes módon egyből lett párkapcsolatom, nem is rossz, hanem teljesen harmonikus.

Mindenkinek más működik szerintem, nekem a könyvek segítettek főként. Gyerekkoromban is könyvmoly voltam, ha olvastam, akkor sikerült kizárni a valóságot, ahol folyton bántanak. Ez megmaradt később is. Sokat olvastam, ami kikapcsolt, oldotta a stresszt. Akinek gondja van, annak érdemes utánanéznie biblioterápiás foglalkozásnak, nagyon jó dolog.

Emellett segített valami kis saját "művészetterápia", sokat rajzoltam, festettem, magamnak novellákat írtam, ezek is feltöltöttek.

Sikerélményre is szükségem volt, hogy jól érezzem magam, ezért ráfeküdtem a nyelvtanulásra, és elkezdtem futni. Ezek jók, mert könnyűek voltak számomra, és jónak érezhettem magam, tudtam ezekbe kapaszkodni, hogy nem vagyok mindenben rossz.

"Erőltettem" az emberekkel történő beszélgetést. Már nincs gyomorgörcsöm, ha szólnom kell valakihez, simán beszédbe elegyedek bárkivel. Viszont eltüntettem az életemből azokat, akik lelki szemetesnek használtak.

A leghasznosabb viszont az volt, hogy fogtam egy lapot, és elkezdtem felírni, hogy KONKRÉTAN miket nem szeretek magamban, alá pedig, hogy mit tudnék kezdeni vele. Pl felírtam, hogy nem tetszik az alakom, ideje sportolni, másképp enni. Onnantól már csak konkrét, leírt célokhoz kellett tartani magam, egyszerűbb volt, mint csak úgy szomorkodni, hogy de jó lenne, ha jobb lennék.

Úgy általában összeszedettebbé alakítottam az életem. Kellett, másképp nem lehetne kapcsolatom.

Mégis ki akarna olyannal együtt lenni, aki a padlón van, és maga se tud/akar változtatni?

Aki csak kesereg, az nem lesz vonzó. Pont. Nézhet ki akárhogy, lehet akármennyi pénze.

Nehéz, de meg kell keresni magunkban a hibákat, javítani rajtuk, és ki kell hozni magunkból a maximumot. Nem csak azért, hogy legyen pasink/csajunk, hanem magunk miatt is. Ez kicsit olyan bulváros motiválós szövegnek tűnhet, de így van. Sokkal jobb érzés ám nem szorongani, és nem gyűlölködni.

Volt olyan kérdés, hogy lehet őket kiszúrni.

Baromi egyszerűen: nem tudnak csajozni! Ez miért kérdés?!

Aki el is jut oda, hogy elhív randizni, az is úgy indul, hogy "menjünk sétálni", mert az ingyen van. Egy kávéra nem hívna meg, inkább decemberi fagyos hidegben kajtattok egymás mellett a sötét utcán, és otthon döbbensz rá, hogy kb. azt se tudod, hogy néz ki, mert nem láttad szemből két percnél tovább, viszont sikerült megfázni.

Akiknek már sejtelmük sincs, hogy mi kell egy nőnek, és eszükbe sincs udvariasságból meghívni egy italra, vagy kinyitni az ajtót, vagy a feneked alá tolni a széket, felsegíteni a kabátot. Egy részük azt se tudja, hogy ilyen létezik, másik részük nem fogja megtenni, mert "nem papucs", meg nem áldoz ennyit egy randira.

Aztán néz ki a fejéből, hogy miért nincs nője, meg miért lépett le egy másikkal, aki viszont hajlandó ezekre. Hát biztos azért, mert neki a bunkó domináns kell, nem az ilyen aranyos, rendes fiúk...