Boldog párkapcsolatot szeretnék, de nem szeretnék gyereket, más így van ezzel? Így nehezebb lesz párt találnom?

# 10: Ne haragudj, de butaságokat írsz... Honnan tudod, hogy a 2-3 évest hintáztató szülőnek nem az ötödik gyereke-e az, akit éppen hintáztat... Nekem van olyan 40 körüli ismerősöm, akinek van már felnőtt gyereke is, meg csecsemő/kisgyerek is. Sorban jöttek a gyerekek, pár év különbséggel, így értelemszerűen minden korosztályból van egy.

Ha alaposan belegondolsz, csak pár évtizede létezik egyáltalán fogamzásgátlás. A hatvanas évek előtt amíg egy nő szülőképes volt, addig szült, annyi gyereket, ahányszor teherbe esett. Az én családomban a felmenőimnek bizony 5-10 gyermeke volt, és a 40-45 éves nők még bőven szültek.

Ez csak pár évtizedes "találmány", hogy van egy "ideális" kor a szülőséghez. Előtte évezredekig elvoltak az emberek enélkül is.

És a szülővel szexről beszélgetni minden korban kínos. Ez inkább a kapcsolat mélységétől függ, nem a szülő korától.

25 vagyok és én konkrétan tudom, hogy soha nem lesz. Összetett kérdés, sokan meg akartak győzni, hogy "ááááh, ez megváltozik", de egész életemben tudtam. Egyrészt nem szeretem őket és kiborítanak, még a hangjuktól is ideges leszek, másrészt a családunkban van örökletes betegség amit bár én nem kaptam meg, a gyerekem simán megkaphatja és ez van annyira elrettentő, hogy soha ne akarjak. Ha mindez nem elég, nincs türelmem hozzájuk. Nem is igazán lesz... Mindez nálam elég tudatos és erősebb, mindenféle ösztönnél. Infantilis elme? Úgy ismer a családom, mint aki jóval érettebb és tudatosabb a korosztályánál. Az én életem nem a buliról meg a szórakozásról szól...

Hogy oldottam meg a kérdést?

Egyrészt ismerkedéskor mindig az elején felhoztam, tudatosan. Mindig is mondtam az adott delikvensnek, hogy én senkit nem akarok megfosztani a szülői örömöktől, hisz tudom, hogy a legtermészetesebb vágy, teljesen normális - épp csak én nem vágyom rá és nem is fogok. Komoly szándékomat is kifejeztem azzal, hogy ezt elmondtam, hisz így látszott, hogy nem két hétre tervezek. Volt, akinél ez kizáró ok volt, igen. De a párom pl olyan nő, aki idősebb is nálam 14 évvel és már van is neki egy tizenéves, így Ő sem akar már szülni így közel a negyvenhez. Ennyi, probléma megoldva. Tökéletesen megvagyunk babázgatás nélkül.

13#

Kis városban élek, a legtöbb embert ha személyesen nem is, de látásból ismerem.

Az ideális életkor a szüléshez nem egy hottentotta törzsi kreálmány, hanem tudományos tény. Minél öregebben esik teherbe egy nő, annál nagyobb a magzati defektusok kialakulásának az esélye. A férfiaknál dettó, bár ott kicsit később üt be a szar, de náluk is az idő múlásával egyre csökken a megtermékenyítőképesség.

14#

Az más, ha azért nem akarsz gyereket, mert tisztában vagy annak a kockázatával, hogy jó eséllyel betegen fog születni. Ez egy felelősségteljes döntés, taps-taps, de az, hogy úgy tekintesz a gyerekekre, mint bosszantó lényekre annak a jele, hogy szellemileg még te is az vagy. Az ilyen megnyilvánulás annyira gyerekes, mintha azért haragudnál egy rakat téglára, mert azok nem akarnak összeállni egy kész házzá. A gyereknevelésnek vannak nehéz szakaszai, amin minden magát szülőnek nevező embernek át kell mennie.

#10

Dafakk... Most jobb az ellentéte mikor 14 évesen "bekapja a legyet" (ebben az életkorban nehéz szebb kifejezést használni, itt tudatos gyereknemzés nincs)...?

Régen azért könnyebb volt gyereket vállalni kora huszasként. Kötelező teljes foglalkoztatottság, kedvezményes lakásvásárlási hitel és 50 körül nyugdíjba vonuló nagyszülők. Nagyanyám annyi idős volt nyugdíjba menetelének idején mint anyám most. Neki meg van még vissza 15 év... Vagyis lenne, de most a 40 év munkaviszonnyal csak 8-9 éve van vissza.

Gyerekkoromban így volt, a nyár nagyrészét ott is töltöttük náluk kiskoromban - aztán 13 után már egyedül is elvoltunk otthon amíg a szülők dolgoztak. De 5-6 évesen nehéz lett volna. Így maradt a nagymutter. Sok szép emlék kötődik azokhoz a nyarakhoz, főleg, hogy ők falubn "kertes házban" éltek így jó érzés volt kiszabadulni a városból (közepes vidéki városka).

Most ilyen nincs. Szülői segítség 0, létbizonytalanság, lakáshiteleket meg személyesen Lucifer írja meg úgy, hogy mindenképp ráfizetsz. Albérlet meg még rosszabb, állandóság hiánya, nyugodt élet csupán vágyálom, állandó költözködés és soha nem nyugodhatsz meg.

Nem alkalmas ez az idő a gyerekekre. Azon pár általános iskolás osztálytársam akinek van gyereke mind vagy elvált vagy férjestül él a nagymamával mert extrémek a kiadások a gyerek miatt. És "normális gyerek" szóval semmi extra betegség vagy ilyesmi.

"úgy tekintesz a gyerekekre, mint bosszantó lényekre annak a jele, hogy szellemileg még te is az vagy"

Ez a te szubjektív véleményed, nem tény.

A mentő meg a súlyos beteget viszi kórházba, mégis idegesít a sziréna. Az, hogy valakit bosszant egy üvöltő gyerek, azt jelenti, szellemileg éretlen? Hát, nem erényed a logika, az biztos.

#15 Hogyne! És aki egész életében nem akar, mert nincs rá szüksége, az is infantilis, ugye?

Térj észhez! Nem mindenki vágyik rá, ilyen egyszerű. Ahogy pl kutyát sem szeretnék, mert bár tudom, hogy aranyos, meg sok örömmel jár, sokkal nagyobb nyűg, mint amit magamra akarok vállalni. Volt már, tudom. Szerettem persze, de újra nem kéne. És azzal még sokkal könnyebb bírni, mint egy gyerekkel. Akkor egy gyerek? Ennyire egyszerű. Nekem nem abban rejlik a boldogság, hogy gyereket nevelek. Ennyi. Egy gyerek minimum, alsó hangon is 20 éves vállalkozás. A mai világban pedig, ahol a gyerekek a telefonjukkal ébrednek, fekszenek és mindegyik attól hiszi magát okosnak, hogy flegmázik másokkal... hát köszi, ilyen világban nem akarok gyereket, túlmenően azon az örökletes betegségen. Ráadásul manapság egy munkahely sem biztos, kiváltképp ebben az országban! Ezzel még vannak így egy páran, még ha jóval kevesebben is, mint akik akarnak gyereket. A frusztrációm velük szemben pedig abból fakad, hogy nincs türelmem eljátszani velük, belemenni a gyermeki játékaikba, a hisztiket elviselni, a hangoskodást, ami olyan szinten sérti a fülemet, hogy hihetetlenül feszült leszek tőle. Az is elég, ha a buszon hisztizik egy gyerek, máris látszik az arcomon, mennyire idegesítenek. Tanítgatni sincs kedvem. Van, aki nem szülő típus, ilyen egyszerű. Én egész életemben attól féltem, hogy mi lenne, ha a gyerekemnek is olyan dolgokon kéne keresztül mennie, amiken nekem kellett a családomban lévő betegség miatt. Talán épp emiatt, de annyira erős bennem az ellenérzés a gyerekekkel szemben, hogy rosszul vagyok a gondolattól is. Ez nem a szokásos "még nem érett meg rá" eset. DE legalább tudom magamról. Sokkal jobb ez, mint rossz szülőnek lenni. Erre nem fogok "megérni", mert nem érettség kérdése, hanem hozzáállásé, szemléletmódé. Annyira könnyű jelzőkkel illetni, de fogalmad sincs mások indítékairól! Kétlem, hogy ha mondjuk 15 év múlva is így fogom gondolni, azt mondanád, hogy még mindig nem nőttem fel hozzá.

De aki szülő, gyakran elképzelni sem tud mást, mint hogy valaki másképp lássa... Tudom, mert mindig szülőktől kaptam a "majd úgyis megváltozol" című ökörséget is. Nem jött be.

Ezért is örülök, hogy olyan párom van, akivel boldogok tudunk lenni egymással "babázás" nélkül is.

Egyébiránt ismerek olyan 40-es nőt még, aki szintén soha nem akar gyereket... és nincs is neki!

Lehet társad ettől függetlenül,de az elején közöld hogy nem szeretnél gyereket vállalni!

Igen megértelek,sajnos nehéz találni társat,hasonlót kell keresni!

Ne aggódj lehet ettől társad!

sok szerencsét! 30N