Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti ismerkedtek neten is vagy volt már rá példa?
Örülnék, ha leírnátok néhány esetet.
Az érdekelne, hogyan lehet neten ismerkedni. Akár facebookon, egyéb közösségi oldalon, akár társkereső oldalakon.
A koromat és a nememet nem írnám le.
Egyrészt: Igen, ennyi idősen sem tudom, hogy működik a társkeresés. És igen, tudom, hogy az internetet nem a társkeresés céljából találták ki és azt is tudom, hogy sokakat bosszant a társkeresés. Ugyanakkor sokaknak sikerült neten ismerkedniük.
Igen, tudom hogy ha lány lennék akkor könnyen tudok neten ismerkedni, ha fiú lennék akkor semmi esélyem, satöbbi. Rengeteg nyavalygást olvastam már, hogy semmi értelme neten ismerkedni, élőben kell. Aztán mások elmondják ugyanennek az ellenkezőjét :)
Én még csak itt ismerkedtem neten, de sikertelenül :/
Kérdések/hozzászólások alapján kellene leszűrni, hogy ki az, aki vevő rá, de nem könnyű. Sok próbálkozás után, azt tudom mondani, hogy itt nem érdemes ismerkedni, mert egyre kevesebben akarnak, a trollok meg egyre többen vannak, amit szintén nehéz kiszűrni, szóval már nem éri meg.
Facebookon 1 eset volt, találkozni akartam egy lánnyal, de mivel nagyon ritkán láttam, így fb-n írtam neki, de látatlanban ott abszolút nem szokás ismerkedni.
Én is azt tudom mondani, hogy ha nő vagy, sokkal könnyebb helyzetben vagy neten és élőben egyaránt.
Sok ismerősöm talált társat a neten
az alábbi oldalakon: chat.hun,ismeretlenek.hun
love.hun,páratlan.hun!
mindezekhez szerintem szerencse kell!
Sajnos neten sokan szórakoznak,nem valósakat mondanak...
sok a troll!
Nehéz találni jó barátokat,levelezőtársakat,és társat nagyon nehéz találni!
Szerintem a férfiaknak könnyebb!!!
Ismerkedtem de nem sok sikerrel.Interneten is csak a jóképű pasiknak van inkább esélyük társkeresésre.Akik nem néznek ki jól azoknak szerintem ez csak időpazarlás.Nálam mindig az volt hogy interneten nagyon jól kijöttünk egymással de amikor élő találkozásra került a sor akkor ott megszakadt az egész folyamat az okádék fejem miatt
Tehát a lényeg az hogy nem az a fontos hogy tudd hogyan kell ismerkedni hanem az hogy jól nézzél ki.Hiába van jó szöveged ha a nőknek hányingere van a külsődtől
Szeretek neten ismerkedni, itt is szoktam. Több alkalommal sikerült már találkozókat is összehozni.
F
En a kettős válaszolónak pont az ellenkezőjét tapasztaltam. Általában nem érkezik válasz társkeresőn. Rengeteg level utan is max 2-3% válaszol s nem trollkodtam, es nem csak egy éjszaka érdekelt. Nőknek könnyebb ezerszer, ha ezzel nem ért egyet a holgy akkor tesztelje le, válasszon ki egy átlagos Ismerosenek a fotóit, es küldjön ki leveleket, csinos vagy legalább átlagos lányoknak.
Kerdezo: az online ismerkedés huspiac, ha jol nézel ki lesz sikered, ha nem akkor élőben kell. Ez van. Nem hiszem, hogy lany vagy, mert akkor nem igy írtad volna ki a kérdést. Ha megis az vagy akkor regisztrálj es élvezed a napi 8-10 új levelet. Válassz okosan...
Facebookon szinten ez ha jol nézel ki, akkor működik. Viszont annyi jo hírem van, ott ha értelmes levelet írsz arra kaptam választ tobb lánytól is tobb barátság is szövődött, semmi tobb, de azert az is jo gyakorlasnak. ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!