Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Sok idő kell hozzá hogy bele törödjek soha nem lesz barátnőm? Majdnem 3 évig hiába próbálkoztam! Elég pocsék érzés minden nap hogy nem kellek senkinek! Valahogy bele lehet törödni ebbe?
Nem egyszerű, de részben szerintem el lehet érni. Én is hasonló helyzetben vagyok, bár nekem volt egy barátnőm, de annak a kapcsolatnak lassan 9 hónapja vége, és azóta semmi érdemleges nem jött össze. És 1-2 hete kezdek oda már eljutni, hogy nem is érdekel az egész, vagy már nem is akarok ismerkedni, futni ugyanazokat a köröket. Vagy már úgy vagyok vele, hogy majd ha valamikor kialakul valami magától, akkor legyen, de egyébként magamtól nem fogom erőltetni az ismerkedést. Én már kezdem elfogadni ezt a helyzetet, már nem gondolok állandóan a nőkre, ha éppen kanos vagyok, akkor kiverem pornóra azt ennyi. Még ha közhelynek is hangzik, de próbáld meg egyedül jól érezni magad, főleg hogy így nem kell egy barátnőhöz sem igazodnod, nincs költség stb.
Mondjuk nekem annyiból lehet könnyebb, hogy én rájöttem, hogy a jövőben nem is akarok házasodni, se családot, vagy hosszútávon úgysem férne meg mellettem egy nő, vagy max csak ha nagyon megegyezne a gondolkodása az enyémmel, de olyat szerintem meg nem találnék. Mellesleg egyébként sajnos egyre kevesebb az oylan lány is, aki még igazán őszintén tudna szeretni, és nem csak az érdekeket nézné, az anyagiak szempontjából akarna párt választani.
nem kell beletörődni, inkább rakd össze a hiányzó láncszemeket.
1. keress egy bizonyos nőt, aki érdekel.
2. élj úgy, hogy az számodra érdekes és kielégítő legyen.
én nőként ezt próbáltam, mikor magam alatt voltam, mert rossz kapcsolatből léptem ki. új élmények, új emberek, és törődni magammal.
Ha olyan gyakran használják a való életben is azt a terminust hogy "nyamvadt/s2@ros 150ezer", akkor nem tudom ez miért lenne furcsa utolsó. Kérdező, ne így fogd fel, hogy 3 éven keresztül te társat kerestél, mert nyilván nem ezzel feküdtél és keltél az elmult 3 év minden egyes napjån. Rendezgesd az életed, érezd jól magad, óhatatlanul belefogsz botlani valakibe előbb vagy utóbb. Kitartást hozzá.
30/f
"Ha olyan gyakran használják a való életben is azt a terminust hogy "nyamvadt/s2@ros 150ezer", akkor nem tudom ez miért lenne furcsa utolsó."
Soha a büdös életben nem mondtam ezt!
Mert tudom milyen az amikor nincs pénz és napról napra élni.
150000 Ft-ra én nem mondanám, hogy nyamvadt/sz***ros összeg. Szóval nem kellene általánosítani!
23/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!