Le lehet élni egy teljes életet egyedül? Van köztetek olyan, aki már javában a 30-as éveiben jár, de még nem volt nővel?

Egyre inkább úgy érzem, hogy nekem sosem lesz barátnőm, a testalkatomból, a péniszméretemből, az introvertált személyiségemből, a jelenlegi és várható egzisztenciámból illetve az ezekből eredő fix önbizalomhiányból kiindulva. Ha mégis majd valaha sikerülni fog egy csajjal/nővel összejönni, akkor ő egy életre a tudatomba fog égni, hogy vajon ki lehetett/hogy nézhetett ki/milyen személyisége lehetett egy olyan csajnak, aki egy magamfajtával hajlandó volt együtt lenni, bár ez a veszély hangsúlyozom abszolút nem fenyeget. Az életképtelenség és a férfiatlanság megtestesült mintapéldánya vagyok. Ugyanakkor annyira nem is vagyok elégedetlen a helyzetemmel. Nem kívánom a szexet, nem vagyok kanos, de a szép lányokra azért felfigyelek és minimálisan azért valamit megmozgatnak bennem. Bár azt jó lenne tudni, hogy azért, mert már megszoktam a nők nélküli életet (értsd: abszolút nem vagyok kapcsolatban nőkkel, semmilyen téren) vagy pedig egyszerűen tényleg 0 a libidóm és egyenes úton haladok az impotencia és a lelki kiégés felé. Kíváncsi vagyok mit gondoltok a helyzetemről, van-e változtatási lehetőségem, és ha igen mi az egyáltalán? Illetve ti is (természetesen az érintettek) leírhatjátok a saját helyzeteteket, kíváncsi lennék rá. Egy nem/kor-t is írjatok, bár nők között ilyen ember úgy sincs.