Van köztetek olyan, aki a megcsalást azért bocsátotta meg inkább, mert nem akart szakítani és egyedül maradni? Milyenek voltak az érzések utána bennetek? Bemagyaráztátok magatoknak, hogy nagyon szeretitek továbbra is az illetőt?

Nem voltam még szerencsére ilyen helyzetben, de alapból azt mondom, hogy aki megcsalt annak fel is út, le is út. Számomra ez nem megbocsájtható kategória, DE annál nagyobb butaság szerintem nincs, mint megbocsájtani egy ilyen undorító dolgot, csak azért, hogy nehogy egyedül maradjunk. Hát aki emiatt visszafogadja az illetőt, az meg is érdemli, hogy továbbra is csalják.

Rengeteg férfi és nő van a világon, senki nem érdemli meg, hogy egy olyan mellett legyen, aki csalja vagy megcsalta őt.

Szó szerint ez történt.Kétségbeestem,bemagyaráztam magamnak,hogy az életemnél is jobban szeretem,hogy nekem is benne van a kezem,hogy megcsalt,és 100%-ig oda tettem magam,hogy mindent helyrehozzak.

Aztán kb. 2 hónap múlva pofára estem megint,mert ugye ilyen a világon nincs,és még ezek után kellett egy jó fél év hogy felébredjek,hogy egy lelkileg bántalmazó ember mellett élek,aki a padlóra nyomta az önbizalmam,akit nem hogy nem szeretek,de egyenesen undorodom tőle,és taszít.Nagyon lassan a semmiből kezdtem újra építeni magamat és az életemet,hiszen addig csak a páromnak éltem.Nem szégyellem magam a butaságom miatt,jó lecke volt,és tanultam belőle.

Aki megcsal az mehet,nincs kompromisszum.Megbocsátok mert meg,de nem akarok vele kapcsolatban maradni.

Egyetlen egyszer fordult elő, hogy igazán megcsaltak, hozzáteszem hogy az az ember tette, akit talán egész életemben a legjobban szerettem. (legalábbis az exeimet tekintve, mert a jelenlegi páromat még jobban imádom)

Szóval megbocsájtottam neki, nem ezért lett vége annak a kapcsolatnak. Annyira szerelmes voltam, hogy akkor és ott nem érdekelt, hogy félrelépett. Volt egy kis mosolyszünet és veszekedés közöttünk, ő kijelentette, hogy vége. Lényegében amikor ez az affér történt, akkor "hivatalosan" nem voltunk együtt. De maga a külön töltött idő is maximum 5 nap volt. :D Nem vesztegette az idejét. Aztán később pár hétre rá elmesélte, hogy mit tett. Csak úgy a semmiből random. Emlékszem, hogy a földön ültem és elkezdtem csapkodni, de az egészben az volt a fura, hogy annyira nem viselt meg a dolog. Mármint olyan szinten, mint ahogy mindenki ír erről. Lehet azért, mert akkor még nagyon boldog voltam, hogy előtte nem régen kibékültünk, mert azt hittem, hogy örökre elveszítettem... Nagyon rossz időszak volt, mert hol állatira szerettem, hol meg állatira bőgtem és felváltva ez ment az utolsó 8 hónapban, mire egyszerűen ráuntam arra hogy folyton szarul érzem magam miatta... Szerintem létezik olyan, hogy nem bemagyarázod, hogy szereted, hanem egyszerűen tényleg feltétel nélkül imádsz valakit és vak és idióta vagy röviden. Aztán egyszer csak a szerelem ellenére leesik hogy viselkedik veled a másik és ha elvileg szeret, akkor miért is bőget meg folyton.... Szóval ott eldöntöttem, hogy vége és majd más vesződik vele helyettem. (de minden hülyeség ellenére annak az egynek örültem, hogy legalább közölte, ha hülyeséget csinált, sovány vigasz tudom egy ilyen helyzetben, de legalább fogta azt a hatalmas arcát és belemondta a képembe)

Amúgy pedig örülök, hogy mindezt átéltem, mert megváltoztatott kissé, gyorsabban reagáltam utána, könnyebben kiléptem a teljesen felesleges dolgokból, aki pedig normális volt/van azt jobban meg is becsülöm. Szóval semmiképp nem változtatnék a múlton, örülök hogy ezt mind megtette velem, mert kevésbé lettem naiv, és tanultam az egészből. Illetve természetesen tök jó átélni egy ilyen drámai szerelmet, és huzavonát. Izgalmas volt, legalább van mit mesélni. :) Szerencsére azóta eltelt 8 év és soha többé nem keveredtem ekkora marhaságokba és persze áldom az eget, hogy megszabadultam egy ilyen embertől.