Hölgyeim! Ismerkednétek-e olyannal akit mindenki utál, vagy az ilyen ember nem érdemel még esélyt sem?

Sajnos egy olyan ember vagyok akit nagyjából mindenki utál. A közönséges undortól egészen a "sajnálom az ismerősidet" szintig - amit igazából nem értek, miért van. Oké, akiknek tettem valami rosszat, náluk megértem... De ismeretleneknél? Még itt az interneten is.

Mi a baj velem? Még a legjobb esetben is pár levélváltás után eltűnnek (még az adott oldalról is elmenekülnek!) a többiek szóba sem állnak velem, a többiek pedig nem is válaszolnak, vagy ha mégis akkor éreztetik, hogy rosszabb vagyok tőlük, vagy csak azért írnak, mert "nincs jobb dolguk" (legutóbbi levelezésem zárult így, bár ott már én nem írtam többet, mert a vége úgy is az lett volna, hogy ő nem ír - az 1-1,5 hó különbségek így is árulkodóak)

Nem igazán tudom mit cseszek el. Olyat mondok amit nem szabadna? Így is eléggé figyelek arra, hogy mit írjak le/mondjak ki, hogy ne legyen baj. Rossz/idegesítő a stílusom? Elég jól fogalmazom, azt szokták mondanai. Rossz a humorom? Unalmas amit mondok? (Sokszor izgalmas, érdekes beszélgetések közepén(!) képesek eltűnni - ha utánuk kérdezek hazudozás jön, aztán újra nem ír senki. Ez sajnos mindkét nemre jellemző, srácoknál nyílván baráti-haveri viszony lenne a cél)

Lehet "túl sokat" írok egyszerre, eléggé vízfolyás szerűen szoktam írni, mivel ritkán tudok írni/beszélni, mert senki nem hallgat meg - ez a kérdés is jó hosszúra nyúlt... A másik rossz ami lehet még, hogy erős a belső feszültségem a sok elfolytástól és igen, sajnos furcsa is vagyok, egy időbe az agyamra ment, hogy még a saját anyám is azt hitte, hogy "drogozom". Amúgy a családom se nagyon szeret, kötelességnek érzik elviselni engem, de így ennyi.

Az a jó kérdés, hogy egyáltalán esélyt adnátok-e egy ilyen embernek, vagy "pusztuljon innét, ez nem is ember, húzza le magát a wc-n, menjen csak a többi szar közé, ahová való!"

Hjah, bocsi a sok dumáért, 3 hónapja nem írtam ezekről.