Csak számomra olyan a párkeresés, mintha a csodát várnám?

Másoknak annyira könnyedén megy, mindig van valaki a láthatáron, akkor is, ha éppen egyedülállóak. Én soha nem kellek senkinek, nem szólítanak le, nem keresik a társaságomat. Egyre inkább úgy érzem magam, hogy nem vagyok elég jó se kívül, se belül és felesleges bármit is tennem, ez soha nem is fog változni és örökké egyedül maradok. Komolyan olyan, mintha csak a csoda segíthetne rajtam, a csodákban pedig már régen nem hiszek...