Lányok, volt már olyan, hogy szégyelltétek, hogy egy fiú közeledését nem tudtátok viszonozni?

Volt olyan, hogy nagyon együtt éreztem azzal, akinek nemet mondtam és kicsit talán túlságosan is sajnáltam, amiért ezt kellett tennem. De ha elkerültem, annak ez csak részben volt az oka. Nem arról volt szó, hogy szégyelljem magam (miért kellett volna szégyellnem magam?). Úgy voltam vele, hogy elsősorban neki kínos, ha meglát ezután, főleg ha mással.

Én eddig egyszer mondtam nemet egy barátomnak, aki többet akart a barátságnál. Nem választottam helyette mást, csak visszautasítottam. Megmaradt a barátságunk, máig jóban vagyunk, de sokáig szégyelltem, hogy nem lehet boldog. Sokszor elutasították, mindig megbeszéltük, erre én is elutasítom. Mi nem lettünk volna jók együtt, csak barátként tudtam tekinteni rá. Azóta szerencsére lett barátnője, fülig szerelmes:)

Nem. Nem érzem rosszul magam az elvárásaim miatt, és amiatt sem, hogy visszautasítok valakit, aki iránt egyáltalán nem érdeklődöm. Nyilván, ha a másikon látom, hogy kínos neki, akkor nem erőltetem a kommunikációt, de ennyi.

Nem. Minek legek vele, ha sokkal jobbat is találok nála. Van kínálat bőven, szóval nem fogok egy nem tetsző pasival együtt lenni.