Komolyan azt hiszi valaki, hogy nem létezik kisugárzás?

Életem első barátnőjével akkor jöttem össze, mikor elfogadtam magam olyannak amilyen vagyok. Kibékültem azzal, hogy kövér vagyok. Pár egyszerű gyakorlattal sikerült megvalósítanom ezt.

Mivel nem volt senki, aki pozitív dolgokat mondott volna rám, egyszerűen én tettem meg ezt saját magammal. Pár hét alatt sikerült elérni a kívánt célt. Sokkal jobb pasinak éreztem magam, mint előtte bármikor. Nem telt bele 1-2 hónap és észrevettem a suliban, hogy engem néz mindig egy lány, ha találkozunk. Nem értettem miért, aztán kiderítettem. Mert tetszettem neki. Ugyanaz az ember voltam (ugyanaz a külső, ugyanaz a ruha), de megváltozott a kisugárzásom. Ezért tudtam összejönni ezzel a nagyon szép lánnyal, akivel aztán egy évig jártunk. Olyan aranyos volt. Azt gondolta komoly női rajongó klubom van. Miközben sosem értem előtte nőhöz és szűz voltam mint a friss hó.

Megsúgom nem azért lett vége, mert ronda voltam.

Nyílvánvaló, ha egy nő többet mosolyog, akkor több férfinek fog tetszeni, mintha savanyú pofával nézne mindenkire.

A férfiak esetében ez az egész kb annyit számít, mint a kondi. Valamennyit dob a férfin, de valljuk be... nem sokat.

Ha ismerkedek, mindig pozitívan teszem azt, de az eredmény siralmas. A nők még barátkozni sem akarnak velem, nemhogy randizni.

Bizony létezik és szerintem fejleszthető (vagy nem is tudom hogy mondjam).

Vannak napok, amikor ugyanilyen vagyok mint a kérdező (amúgy én nagyon észre sem veszem, csak mások mondják) és így csak utólag esik le, h "jah... hát akkor azért volt az az összenézés ma a sráccal a buszon" és hasonlók.

A kisugárzás nem feltétlenül csak mosolyt jelent. Vlmi egészen mást.

A szép/helyes emberek mindig valamilyen szinten előnyben lesznek a kevésbé előnyös külsejűekkel szemben. Ez nem csak a férfiaknál van így, hanem bizony a nőknél is. Egy szép lány mindig könnyebben fog érvényesülni, mint egy csúnyácska.

De mit tud tenni az ember, ha nem született szépségnek? Egyrészt megpróbál magán annyit javítani, amennyit tud (ápoltság, alkathoz illő öltözködés, sport, nők estén szolid smink). Emellett erősíteni kell azokat a tulajdonságokat, amik pozitívak az illetőben. Humor, intelligencia, kreativitás stb.

A pesszimizmus, a depresszió, az állandó siránkozás viszont egyáltalán nem vonzó, sőt...idegesítő, lehangoló, lélekölő.

Persze érthető az is, hogy ha az embert fiatalkorában állandóan negatív behatások érték, akkor egy idő után depressziós és pesszimista lesz, csak az a baj, ha eljut ide, akkor onnantól ez egy ördögi körré alakul. Minél negatívabb a hozzáállása, annál inkább nem lesz senkije és annál depressziósabb lesz. Muszáj valahogy kikecmeregni a gödörből, különben el van ásva az egész.

35-ös vagyok, és azt elmondanám, hogy nem vagyok egy szépség, általánosban és középiskolában csúfoltak a szeplőim miatt, meg túl nagy volt a sejhajom is (ezek mindmáig meg is maradtak), szóval van bennem is két évtizednyi bántás... Mindig az eszemmel tűntem ki, de ez ugye az utcán kevésbé látható dolog :D És bizony vannak olyan napok, hogy hol így, hol úgy vagyok mint a kérdező és teljesen másképp reagálnak a pasik pl. utcán.

De olyan is szokott lenni, h kiszemelek egy pasit, aki szimpi, és elhatározom, h flörtölni fogok vele, de aztán elmegy a kedvem, mert annyira lehangolóan viselkedik...