Egyes férfiak, akik a társkeresési nehézségeikről írnak, nem gondolják, hogy a szóhasználatukkal is gond van?

én, mint érintett, jelentkeznék. (az én-t szándékosan írom kis betűvel, hiába kezdtem azzal a mondatot.)

No, én is azon szerencsétlen "férfiak" közé tartozom, akiknek semmi nincs az életéből, viszont én elismerem, hogy velem van a hiba, nem is kicsi, de nem tudok rájönni, hogy mi az. Sosem volt szerencsém a Lányokhoz, pedig mostanában volt olyan, hogy tudtam beszélgetni néhánnyal, de csak 2-3 alkalmat, utána eltűntek az életemből. Talán az egyik ok, hogy görcsösen keresem a viszonzott szerelmet és ahogy megérzik, inkább lelépnek, pedig próbálok kedvesen beszélni, sosem sértegetem Őket és mai napig sem, én tényleg tisztelem a Nőket. És nem is hibáztatom Őket az én szerencsétlenségemért.

Viszont úgy látom, hogy kezdek olyan lenni, mint a kérdésben leírt személyek és ahogy a 17-es válaszoló írta, meguntam, hogy nem járok sikerrel így inkább kezdem feladni, mert körülöttem mindenki boldog párkapcsolatban él, ki sem látszik az egy éjszakásokból, vagy az első randin már lefekszenek és maradnak barátok extrákkal, mint a volt barátnőm...

Ja igen, volt barátnő...

24 éves szűzként értem el, hogy lett barátnőm, nem én szedtem fel, hanem Ő engem. 15 hónapot voltunk együtt és nem feküdt le velem, mert Ő is szűz volt és azt mondta várjunk vele, én pedig... jó kisfiú módjára... vártam. Persze szakítás után 2 héttel nem összejött valakivel, hanem csak barátság extrákkal alapon összejártak... sok sok extrával... szóval, igen, Ő rá haragszom, mert a mai napig hallok dolgokat, hogy miket csinált már addig is, míg együtt voltunk.

Na mindegy, elkanyarodtam, én csakis magamat tudom hibáztatni, amiért nincs szerelmi életem, hiába szeretném, nincs bátorságom közeledni. Amióta elvesztettem azt, amit egy Férfinak illik nálam jóval hamarabb elveszteni (igen, a könnyebbik utat választottam), azóta talán kicsit magamhoz kaptam, annyit mondtam, hogy a kutyaúristenitmárneki, ideje lépni, elkezdtem szóba elegyedni csajokkal a munkahelyemen, mit gondoltok mi lett a hatása? Hát semmi, mert ugyan mi lett volna?

Na szóval, Kedves Kérdező, én tudom, hogy velem van a gond. És hogy már sosem leszek boldog párkapcsolat terén, azt pedig elfogadtam.

Egyébként akinek nem jön össze, az szerintem ott rontja el, függetlenül attól, hogy fiú-e vagy lány az illető (ha feltételezzük, hogy maximum kulturált mértékben ronda, tehát van keze, lába, aránylag szimmetrikus arca, semmi durva fél fejet beborító sebhely stb... olyan egészséges ember kinézet és mindezt azért egy nagyjából egészséges testsúly mellett...)

...hogy nőkről és férfiakról beszél, mint két külön faj. Emberek vannak. Pont. Én nagyon nagyon nagyon nem vagyok liberális beállítottságú, nem kell félreérteni amit mondok. De csak addig nehéz az ellenkező neműekkel beszélni, amíg úgy tekintesz rájuk, mintha valami más fajba tartoznának, mintha csak küldetés miatt beszélhetnél velük és nem azért, mert csak úgy beszélsz velük, mint a veled egy nembe tartozókkal. Aki sokat beszélget mindkét nem tagjaival csak úgy, annak sokkal egyszerűbb. Azért is, mert jobban érti a különbségeket és hasonlóságokat a jelzésekben, amik persze léteznek... És azért is, mert nagyobb eséllyel elegyedik beszélgetésbe pont olyannal, akiről elsőre nem is gondolta volna, hogy fel kéne szedni, de ahogy megismeri, rájön hogy nagyon jó lenne. Plusz ha megvan ez a megszokás akkor sokkal könnyebb egy kellemes beszélgetést kezdeményezni egy szinte ismeretlennel is akárhol.

Aki meg a saját nemébe tartozókkal SEM tud szót érteni, annál nem a párkapcsolat kialakítással kéne kezdeni, hanem először alapvetően rendbe tenni saját magát... Ehhez ilyenkor már ajánlott szakember segítségét kérni, mert ha valaki vágyik párkapcsolatra viszont még barátságokat sem tud összehozni de még azonos neműekkel sem, annál valami nagyon félrecsúszott és ezt egyedül nem igen lehet megtalálni, de mivel barátok sincsenek hogy segítsenek, marad a szakember.